Az utca teljesen néptelen. Az emberek az ablakok mögé bújtak a mindennapok félelmei elől. Noha: Itt egyelőre semmi nem történik az eseti utcabálokon kívül. Legfeljebb egy kolompolással járó lakógyűlés. A kirakatok betörve, üresen tátognak. Ha véletlenül valahol van valami vásárolni való, az éppen arra járók gyorsan sorba állnak, megveszik, ami kapható, ha kell nekik, - ha nem -, amit éppen árulnak, s már vége is a boltnak. A romokat már eltakarították/tuk, a talajon lehullott törmelék, emberi és állati tetemek, tankok, fegyverek már csak elvétve láthatók.
A háború nyomai kizárólag a szétlyuggatott, bekormozódott, vagy még fel nem húzott falakon, s a papírral beragasztott ablakokon látszanak, és a parkokban domborodó sírokon, melyek alá az ismeretlen elhunytak kerültek. Meg az üres kamrákon, vagy a várakozó hozzátartozók tekintetén. Földrengés utáni nagy csend telepedett Budapestre.
A srác zsebre dugott kézzel baktatott a kihalt utcán. Fel sem merült benne a gondolat, hogy baj érheti. Pedig anyja és nővére állandóan figyelmeztették, kérték, hogy érjen biztonságos helyre sötétedés előtt. A vetkőztető bandák úgy elszaporodtak az utóbbi időben, hogy senki nincs tőlük biztonságban. De benne ki sem alakult ez a fajta félelem, annyit csatangolt a haverok¬kal a pinceélet előtt dús lövöldözések közepette, hogy ez a fajta félelem el se ér hozzá, számára a csend békét ígér. Most éppen gondolatok és cél nélkül csatangol, mikor útjába akad a rongylabda.
Hogy került ez ide? Hogy menekült meg az utca-seprő seprűje elől? Vagy ma veszítette el egy kisgyerek, aki¬nek az anyukája varrta talán? Házilag készült, az, bizonyos, és nyilván nem fegyvergyárban. Méghozzá régi rózsaszínű bugyiból. Szerencsére a színe már eltűnt a rengeteg kosz alatt. Olthatatlan vágyat érzett, hogy azonnal kipróbálja. Úgy érezte, most rögtön rúgnia kell bele egy nagyot, de úgy, hogy berepüljön abba a kapualjba, mely akár háló is lehet-ne, ha annak nevezné ki.
A cél ferdén áll tőle a túloldalon, tehát nem egyszerűen be kellett céloznia, egy kis csavar is kellett hozzá, hogy pontosan oda érjen, ahova ő szánja. Rávetette magát, két karját széttárta, oldalt helyezkedett, enyhén felemelte a cipője orrával, és jobbról akkorát rúgott a nyomorultba, hogy menten felemelkedett, majd megpördült, és pontosan ott ereszkedett le, ahova ő kívánta.
Nagyon tetszett neki a véletlen siker, gyorsan átsietett a túlsó oldalra, felvette, és belesüllyesztette a zsebébe. Aztán rúgott még egy gyönyörűségeset a levegőbe, és sétált tovább a Kálmán utcán, amikor messziről meg¬állította egy hang:
Karesz, Karesz! Menj haza az istenedet, mert menten agyon csaplak! Hogy gondolod, hogy ilyen idő tájt az utcán csavarogsz!
Jól kinézünk, már meg Józsi bácsi akar vele szót váltani. Józsi bácsi, aki kutya kötelességének érezte mos¬tanában, hogy besegítsen anyának az ő nevelésé-be. Most, miután apa nem jött haza, és egyre inkább úgy tűnik, nem is fog, ő, mint az ördög tudja milyen fokon rokon, gyámkodni akar apa árvája fölött. Nincs rá semmi szükség, anya remekül teszi a dolgát, de ő minden áron segíteni akar. Gyorsan végiggondolta, mit követhetett el, de semmire nem emlékezett. Jó, akkor hallgassuk meg!
– Te Karesz! Én láttam, mit műveltél azzal a vacak ronggyal az utcán, és elképzeltem, mit tudnál kihozni egy valódi focilabdából. Nincs kedved bekerülni egy valódi csapatba? Segíthetek. Most szervezek egyet.
– Jó-zsi báá-csi! Hogy kérdezhet ilyet? Hiszen tudja, hogy ez lenne minden vágyam!
– Este átmegyek hozzátok! Várj rám!
***
A franc essen bele, már esteledik, de neki még nincs kedve hazamenni. Mitől is lenne? Edit, a nővére mindjárt végez a Kerakban. Az intézménynek ez a beceneve. Itt az Alkotmány utca és a Szemere utca ölelésében tanul a nagyhírű Kereskedelmiben. Az iskola tisztviselőket nevel bankoknak, gyáraknak, mindenféle irodáknak. Nem sima titkárnők, mindenhez értő szakemberek kerülnek ki innen.
A nővére már bizonyára rég elkészült a leckéjével, s most magát cicomázza. Az idén végez, aztán munkába áll, rá legalább nem lesz gondja anyának. Ha most hazamegy, azonnal elkezdi nevelni, idomítani, abból kifolyólag, hogy ő a nagylány, neki meg most semmi kedve az ilyesmihez. Inkább elmegy anya elé.
A mama éppen végzett, a nagy nehéz kannákat vonszolta volna ki a lépcső mellé, amelyet holnap hajnalban a tejesek kicserélnek teli kannákra, ha egyáltalán eljut idáig a tejes kocsi. Gyorsan odaugrott, ketten könnyebben cipelték le a lezárt edényeket. Anya örült a segítségnek, bezárta a tejboltot, és karon fogva indultak haza a koraestében.
Edit morgott vele egy kicsit, hogy egész délután nem volt itthon, ő pedig izgult érte. Ne tekeregjen egyedül, mert valahol majd jól fejbe kólintják, vagy meztelenre vetkőztetik, vagy Isten tudja, mi lehet még vele.
A fiút nagyon zavarta a macera, noha tudta, a nővére most nem okoskodni akar, egyszerűen félti őt. De mit van olyan rosszul? Az ő, Karesz cuccait senki nem kívánhatja lehúzni! Ezeket nem érdemes. Ezért ember pénzt nem adna. Különben meg igaza van, ha félti, mert ebben a szerencsétlen városban még a rendőr¬ség sem alakult meg, aki vigyázna az ilyen kis fickókra, mint amilyen ő. Itt még csak most indul az élet a nagy háború utáni semmiben. Semmiből.
De akkor sem mondhatta el Editnek, hogy nagyon szereti a barátait, szeret is velük együtt lenni, de különö¬sen nagy szüksége van azokra a sétákra is, amikor egyedül csavarog, mert akkor meg tudja beszélni ma¬gával, amit mással nem. Kivel lehetne megtárgyalni, hogy anya milyen sokat dolgozik, hogy szinte alig al¬szik, hajnalban kezd, mert át kell vennie a pékárut, amely gusztustalan barna kenyérből áll, ha egyáltalán van még, mire ideér a kenyérszállítmány. Hogy egyedül cipeli be azokat a nyomorult kannákat a tejjel, de, ha belegondol, hogy Józsi bácsi segítsen neki, aztán csak úgy elfoglalja apa helyét, kiugrik a bőréből. Idegesíti ez az ember, akiről úgy érzi, túlságosan dörgölődik anyához, s ő nem is küldi el.
Tessék, már ide is ért! Csak rá kellett gondolni! Természetesen anyával beszél előbb, aztán kihívja őt a konyhába, s a hokedli mellett állva mondja el, hogy most szervez egy ifi csapatot, akikkel együtt edzenek a későbbiekben. A helyet már kikönyörögte a kerak tornatermében, mehetnek kétszer hetenként, de labdát és felszerelést senki nem ad. Jöjjön el kedden az Alkotmány utca és a Szemere utca sarkához a Kereskedelmi elé, ott majd mindent megbeszélnek. A többieket is oda hívta.
Neki még tanulnia kellett, mert anya ellenőrizte, még akkor is, ha szénszünet volt, vagy bármi okból nem volt tanítás. Mert leckét mindig kaptak, sokat is, hogy le tudjanak vizsgázni év végén. Áh, ez egy hülye világ! Nem lehet benne kiigazodni.
Ott hagyta hát őket, mert aztán mosdás, alvás! Pedig érdekes lett volna hallania, amit anya beszél Józsi bácsival. Talán megnyugodott volna. Anya egyszerűen csak panaszkodott, hogy nincs mit árulnia, mert el sem ér hozzá semmi eladni való.
Azt mondják, hogy vidéken is kevés az élelem, a férfiakat onnan is elvitték katonának, csak az asszonyok és a gyerekek művelték a földeket a harcok alatt. Csak annyit termeltek, amennyi saját használatra elég. Most aztán alig bírják összeszedni, amire a lakosság felének szüksége van. Mire hozzá a Kálmán utcáig eljut a szállítmány, már alig marad belőle valami. Itt ez a sok éhes vevő, sok kisgyerekkel, s nem tudja őket kiszolgálni.
Józsi bácsi pedig örömmel számol be, hogy úgy látszik, hamarosan le tudja kötni a sok kóbor srácot a focizással. Újpesten talán egy kis élelmet is szerezhet nekik.
***
Kertész Éva
Lebilincselő!
VálaszTörlésSzabolcs
Valóban az: nagyszerű korrajznak ígérkezik, miközben a jellemek is egyszerűen, s mégis teljes pompájukban bontakoznak ki előttünk. Nagyon várom a folytatást!
VálaszTörlés