Musztrai Anikó: Vihar készül

Vihar készül.
A szél vadul nyúzza,
rázza függönyömet.
De a vihart én szeretem.
Megtisztítja az eget,
átmossa a földet.
Nyomában friss illat terem.
Villám sújt le a közelben,
a menny nagyot dörren,
az ég is leszakad.
Mintha robbanás szaggatná
a kopasz faágakat.
Most kéne egy régi,
ócska vas ladik,
azzal gázolnék át
a hömpölygő vízen,
ami a felhőkből árad.
Kopog az eső, zúg a szél.
Még sincs bennem bánat.
Dagadnak a tócsák az udvaron,
recseg a rozzant eresz.
Néhány cserép a tetőn megreped.
De én csak nézek ki
a párás ablakon,
amin a víz lassan lepereg.
Most már csak csepereg.
A vihar elül.
Köröttem a táj felderül,
újjászületik a légben a hűvös pára,
s tovarepül.
Kicsit leng még a függöny,
táncol a vihar után.
Ő is vágyott az esőre, mint én.
Talán alszom ezen az éjszakán.

Musztrai Anikó