Seres László: Fény és árnyék

Beton-cseppként őrzöd könnyed, mosolyod.
Belőle építkezel, habzsolod.
Fényed és árnyad megköt, úgy nehezül
arcodra fénylőn, édes-keserűn
mintha az egész világ szakadna rád,
s próbára tesz, a bajban mennyit érsz,
ha hallja vészben fuldoklók jajszavát
őssejtnyi léted, míg Istenig érsz,
s a partot-érés örök reményét is
a pórusaidba vésed konokul
-legyőzve magad, hogy hinni tudj mégis-
ha majd a könnyed mosolyba fordul.


Seres László