Kádár Sára Hajnalka: Mackó

Álmos indián nyár rozsdázza a kertet, darázs dünnyög a mézillatú szőlőfürtök között. A lépcsőn bóbiskol a gazda, lábánál elnyúlva heverészik Mackó, horkant is néha, füleit meg-meglendíti a zaklató legyek felé. Hangos csattanásra ugrik fel hirtelen, vakkant a zaj irányába, de nem lát senkit, semmit , hát képen nyalva gazdáját ismét elszenderedik.
Olyan volt, mint a tacskók általában, ám – anyja nem lévén finnyás udvarlóival – Mackó kissé mássá sikeredett. Világra jövetelénél Anna néni bábáskodott, no meg Feri fia, az állatorvos. A három kis barna gombócot gondosan nevelte a mama, de Mackó nagyobbra gömbölyödött testvéreinél. Ezért is lett Mackó a neve. Másban is különbözött tőlük. Lábacskái rövidek voltak ugyan, de nem görbültek meg, ahogy egy igazi tacskóhoz illik, dereka rövidebb, orra pedig kerekebb lett. Farkát Riska tehén kurtította meg a kiskutya egy kószálós napján. Volt is sírás, rívás! De ebcsont s kutyafarok beforr , s Mackó azóta is peckesen himbálja alig farkincáját.
Mikor kinőtték a kicsik a szopás korát, új  gazdához kerültek. Mackót a szomszédnak adták, nem akartak teljesen megválni tőle. Így hol egyiknél, hol a másiknál tanyázott.
Imádta a játékot. Hátralapított fülekkel loholt az elhajított labda után, lelkesen vetette bele magát a patakba a pálcáért, amikor meg gazdája ráunt a játékra, Mackó mellső lábaival a földre hasalva csaholt, kunyerálta a játék folytatását. Kis fogaival belekapaszkodott a pulóver ujjába, el nem engedte a világért se, forgott gazdájával körbe-körbe, az ajtó előtt felejtett cipőket pedig örömmel rágcsálta meg. Gyakran hazaszaladt a mamához és Anna nénihez egy kis simogatásra, tejecskére.
Amint telt az idő, Mackó is megkomolyodott, ahogy egy felnőtt kutyához illik. Éber őrré változott, veszett ugatással riogatta a kapun belépőket.
Amikor előkerült a bicikli, a kapa, s a vizes korsó Mackóval nem lehetett bírni, ugrándozott bolondul, csaholt, alig győzte kivárni a gazdit. A mezőn meg dühös vérebként őrizte az elemózsiát és a vizet.
Kezdetben legombócozták, nevettek a dühös kiskutyán az emberek, de hamar megtanulták, hogy nem lehet vele kukoricázni.
Aztán megtörtént a baj.
 Egyik délután éktelen sivalkodással sántikált elő a kertből, mellső lábából csak úgy dőlt a vér. Egyenesen a kapu alatti lappancs felé rohant, már amennyire rohanni lehetett három lábon, s meg sem állt Anna néni ajtajáig. Ott vinnyogott keservesen, s mire utolérte a gazdi, Feri már ölbe is kapta az éktelenül sivalkodó kiskutyát, bevitte orvosi rendelőjébe, bekötözte vérző lábát, simogatással, szóval nyugtatgatta, s Mackó hálásan nyalogatta a kezét.
Hamar kiderült, mi is történt. Az öreg Pisti bá, a kertben kapált, Mackó meg ott lábatlankodott körülötte. Rászólt egyszer, rászólt kétszer, de a kutya játéknak vélte, kapkodott a kapa felé. Így esett meg, hogy megvágta lábát az éles szerszám. Nagy heg őrzi még nyomát a dolognak, amúgy kutya baja a kutyusnak.
Máig is rejtély, honnan tudta tacskó, hogy Feri segíthet rajta. Okos kutya volt, tudott valamit.


Kádár Sára Hajnalka