Mert van létező, és nem létező. Mert, valami rend félét kell kreálni az élni próbáláshoz, különben jön a káosz, ami ugye lehetetlenné varázsolj azt, amiről azt hisszük, hogy van. Megideologizálunk általunk nem ismert meglévőket, tehetetlenségünknél, csak félelmünk nagyobb. Sokak, alantas, szellemi alacsonyrendűsége diktál, mert az erősebb kutya, … és az értelmesebb réteg nem agresszív, így, büntetlenül érvényesül minden, ami hiba.
„Az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk Jézus herceg”. Mondja a költő, rémült kétségbeesésében. De valahol késik az irgalom, pontosabban, nem is tudjuk, mit akarunk ettől a fogalomtól. Nem merünk belegondolni a valóságba, miszerint álmodozva múlunk, és elmúlunk. Igyekszünk magunkat valami piedesztálra feltuszkolni, na, nem azért, hogy legyen miről leszédülni, hanem azért, hogy ugye, az utókor emlékezzen. Holott, az „Utókor” nagy ívben tesz ránk, olyanok, mint amilyenek mi voltunk, csak a saját idejében élők érdeklik, de elsősorban saját maga. Kihazugozzuk a saját szemünket, hogy önnön fontosságunkat, önmagunk számára biztosítsuk, Gecsemáni kerteket képzelünk, ahol minden fájdalmunk kárpótolódik. Szánalmas, törékeny létezői vagyunk egy hatalmas valaminek, amiről megint nem tudjuk mi is, de tíz körömmel kapaszkodunk a szalmaszálunkba, és remélünk. Ecce Homo…
Kép: Kapolyi György alkotása
Bizony így van, Gyuri: álmodozva múlik, aki reménytelin éli napjait; s ott válik túlzássá minden, ha fontoskodással, jelentősége felfokozásával igyekszik magát minél többnek mutatni. Véli: ezzel súllyal igazolná, hogy ő ugyan nem élt hiába. Az ennek érdekében gyakorolt önáltatása viszont csak elfojtott szégyenét növeli. Mert igen, ilyen (is) az ember...
VálaszTörlésIgen Gábor, ez komplett összefoglalása a lényegnek. Nem is tudok érdemben hozzáfűzni semmit.
TörlésKöszönöm szavaidat.
gyuri
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés