Állok magas hegy tövében,
elszédülök amint nézem.
Egy nagy kővel kell felérnem.
Görgetem a nehéz követ,
Szüszifosz parancsot követ.
Megállnék, de nem tehetem,
ha a követ elengedem,
visszagurul, le a földre,
görgetnem kell mindörökre.
Lábam fárad, nem lépeget,
megáll helyben, mint a cövek.
Három hajcsár jön mögöttem,
ostorcsapásra hörögtem,
de a követ tovább hajtom,
ez lesz az utolsó harcom.
Verejtékem bőven csorog,
de a tetőre feljutok.
Ráülök a durva kőre,
de az megindul előre,
legurul a hegy tövébe.
Sorsom átka beteljesül,
lábam sajog, fejem szédül,
kő kövön nem marad végül.
Jómagam is kővé válok,
így teljesült be az átok.
Görgessétek követeket,
szüszifoszok ne legyetek !
Amikor az ember ledolgozott több évtizedet, és összegezni próbálja tetteit, óhatatlanul kritikusan szemléli a múltat. Mi volt, hogy volt, megtett-e mindent, ami tőle tellett? Versed végével egyetértve írom, kedves Sarolta: remélhetően tisztességesen tette dolgát, jó példaként szolgált a visszanéző, s nem hiábavalóan, értelmetlen ténykedéssel élte le életét. :-d
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHiszek benne, hogy vannak kudarcokra ítélt emberek, akiknem nem sikerül feljuttatni azt a bizonyos követ saját hibájukon kívül.
VálaszTörlésÉn hősnek tartom, aki a kudarcok ellenére nem adja fel a küzdelmet,
"akit acéloznak a küzdések és mindig újra bízni tud"
Én sokáig hittem a csodában reménytelenül - jobb volt, mint a kiábrándulás.