Olyan vagy,
mint lombját hullató faág,
egymáshoz verődve nagy
erővel sikolt bennem a vágy.
Olyan vagy,
mint fészkét elhagyó madár,
céltalan utadon magadra hagy
a sirató felhőből ár.
Olyan vagy,
mint nem feledhető emlék,
örökké visszatérő agy,
melyben fáj a múlt, ég.
Olyan vagy,
mint véget nem érő álom,
pirkadó hajnalra fagy,
édes zamatát nem találom.
Kedves Sarolta, nagyon kifejezően írtad meg ezt a verset! A magára maradó, múltra gondoló, a régi édes ízekre vágyó ember keservének sorai...
VálaszTörlésSiratom az ifjúságom, minden félbe maradt álmom.
VálaszTörlésNosztalgiám szomorúan szép nekem.
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.