Mikor eljön az este, s alkonypír búcsúcsókját küldi
És a tegnap óta szőtt édes álom foszlik szerte-szét
Bús fűszálak fakó selymét egy harmatcsepp díszíti
Majd csendben lehull, hogy betakarja sárguló falevél.
Őszi rózsa lágyan ring az október-végi szélben
Esőáztatta kis fején szelíden mereng csillagfény
Tán tűnődik a múlton, vagy tán a jövőn éppen
Tán csak az Isten figyel komolyan egy felhő peremén.
Mikor eljön az este, s a Földre ráhajol feketén
Csönddé válnak a zajok, sóhajjá a kiáltások,
Szívemből egy könnycsepp megpihen az Úr bársony-tenyerén
Magány-árnyak őrzik komoran, mint néma óriások.
Mint néma óriások, kik között apró porszem az ólomsúlyú lét
Néha pajkosan nevetnek, néha kacéran táncolnak
De elmúlnak mindig, és szürke köddé válik a semmiség.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése