Titkos magány
Magányom a lélek titka,
Együttlét fel nem oldhatja.
Mióta élek, bennem létezett,
Bár nem ártottam vele senkinek.
Nem volt megértő lelki társam,
Nem vállalta, hogy mellettem álljon.
Titokban talán ő is szeretett,
Ő sugalmazta ötleteimet.
Találkoztunk, mint lepkék a kertben,
Pillangószárnyakon szállt az este.
Ő volt talán az álom-hercegem,
Viharos éjen sötét fellegem.
Arcok, hangok, nevek a múltamból,
Összeraknám, de kihull markomból.
Mindenütt keresem, nem találom,
Csalóka árnyék, hasztalan várom.
Beszélni róla, milyen, reménytelen,
A szó ereje gyenge, képtelen.
Arcom fakó, magány nem látható,
Kiért, miért, marcangol, faggató.
Nincs erre magyarázat, nincs oka,
Nem voltam elhagyatva még soha.
Titkomat nem lehet feloldani,
Nem szabad kutatni, sem mondani.
Sorvasztó bánat szövi a fátylat,
Borítsa rám a végső alázat.
Relatív
Gulliver óriás volt a törpék között,
meztelen mellett a rongyos is jól öltözött.
A néma mellett ékes szóló, ki beszél,
laikusok között művész, aki mester,
bölcs marad, ha hallgat, az ostoba ember.
Ha élni akarsz, ne húzd magadra a földet,
könnyen lehet, hogy élve eltemetnek.
Kötéltánc
Minden egyes napom
lazán kifeszített kötél,
idegek táncolnak azon.
Nem drótból van a kötél,
én sem vagyok amazon.
Mikor merről fúj a szél,
arra lendül kabinom.
Tóth Sarolta
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése