Égő parázs talpunk alatt

Hol volt hol nem volt...
mint a mesében,
így szólnak rólunk az utódok,
ha már nem leszünk
legendás idők hús-vér tanúi,
kiket óv a föld ízlelő csendje
s fejet hajt előttünk
lázadón nap
ölelő holdkaréj.

Egymásnak üzenünk,
a sor végtelen,
hol semmivé lett mindenség az úr,
vállunkon milliónyi
eresztéke ropog a földnek.
Mi forgatjuk e tűzforró planétát
egymásra hulltan, ősök s utódok.
Hömpölygő emberöltők jönnek,
bölcsőtől sírig kitaposott az út.
Nélkülük nincs múlt,
nélkülünk nincs holnap.
Hordozzuk a legendát
kéztől kézig,
fenn az élők,
lenn a holtak

Égő parázs talpunk alatt
imára, harcra, hogy aki él, éljen,
aki sírba szállt, teste porladjon.
Eszméletünket vérrel verve
mossák át a századok,
őrzi a tetteket az emlékezet,
s a nevet, amit hordtak,
kőbe vési az utókor.

Ők tanítottak víz felett járni,
ahogy Isten járt egykor,
szavakat adtak néma szánkba
csönd-illatú virágokból,
hogy békét teremtsen
élesre fent szavakból
s védjen, ha szólni kell
hitükből hitet érlelőn
forrást fakasztó szikla-mélyből
az ember örök reménye,
s higgye. hogy a csillagokig
egyszer majd felér.

Adj esélyt Uram
nekik és nekünk,
hogy a mesék ne érjenek véget.
Maradjon meg az utódok
égre nyíló csillagszemében
ősök ősei végüzeneteként,
amit ránk hagytak...
mint a hol volt, hol nem volt
Nagy Kaland,
ahogy ők éltek,
 s ahogy elmondták nekünk
tegnap.
Holnap
te meséld el...


Seres László