Markovic Radmila: Musical Kishegyesen

Fotó: magyarszo.com

  Olyan élményben volt részem, amiről álmodni sem mertem volna.
Onnan kezdeném a tudósítást, hogy nemrégen közölte velem az unokám, az iskola készül egy előadással, és ha jól érzem magam, örülne, ha elmennék a színházterembe, mert ő is fellép.
  Ki látott már olyan nagymamát, aki nem megy el megnézni, hogyan szerepel az unokája?
  Szerencsémre nem volt rossz idő, jól éreztem magam, és ami a fontos, megtelt a színház, de nem álltak a fal mellett is szorongva az emberek. A leghátsó padban foglaltam helyet, így a nyitott ajtón keresztül áramlott be a levegő.
  Az iskola igazgatója köszönetet mondott mindenkinek a fáradozásukért: a rendezőnek, Krizsán Szilviának, Szarka László műszaki munkatársnak és Kovács Hanna pedagógusnak. Kihangsúlyozta, hogy a magyarországi Balassi Intézet támogatásával kerülhetett bemutatásra a musical, amely A dzsungel könyve alapján készült.
 Utána néztem a Wikipédián, ahol ezt a szöveget találtam:
A dzsungel könyve egy magyar musical, amely Rudyard Kipling azonos című könyve alapján készült. A darab szövegét Békés Pál, a dalszövegeket Geszti Péter írta, a zenéket Dés László szerezte. A darabot 1996-ban mutatta be a Pesti Színház, Hegedűs D. Géza ötletgazda rendezésében. 1996-ban elnyerte a Színházi Kritikusok Díját, mint az év zenés darabja.
  Feltételezésem, hogy az eredeti musical dalait, szövegét kapta el az iskola a magyarországi illetékesektől, hiszen nem véletlenül kapta  Kritikusok Díját.
  Láttam a musical végén komoly férfiakat is könnyes szemmel, hiszen megható szöveg remekül megzenésítve mindenkire hatással volt.
   Visszatérek a színházi élményemhez.
Már az első benyomás kellemes volt. A háttér, és maga a színpad remekül érzékeltette, hol fog játszódni a cselekmény.
 Elárulom. Az óvodásoktól a nyolcadikosokig 36 szereplő jelenítette meg Mauglitól kezdve az összes fő és mellékszereplőket.
  Tudtam, hogy vannak jó hangú gyerekek, de hogy ennyi, arról álmodni sem mertem volna. Mennyire lekötötte nem csak a felnőtteket, de a gyerekeket is, (kisgyerekekre gondolok, olyan 3 évesekre) akik pisszenés nélkül figyeltek 90 percig. Ez nagy szó! Arra utal, hogy nem csak a szöveg, a dal, hanem az ifjú színészek alkotása is remek volt. Merem állítani, hogy nem általános iskolai szintű musicalt volt szerencsém végignézni, vetekedtek színvonalban a felnőttekkel. Nem nagyítok, és elfogult sem vagyok, inkább nem akartam hinni a szememnek, a fülemnek.
  Nagyot alkottak Békés Pál, Geszti Péter és Dés László, akik ha itt lettek volna, nem érte volna őket csalódás.
  Magam is valamikor „az őskorban” szerepeltem színdarabban, ahol volt egy két énekszám, majd tanárként előadásokat szerveztünk a kolléganőkkel, de musical most szerepelt először az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola szervezésében.
  Minden elismerésem a rendezőnek, a szereplőknek, a díszlet - és kosztümtervezőnek, hálás köszönet a magyarországi önzetlen segítségért.
 Olyan élményben volt részem, részünk, amire álmunkban sem számítottunk.
 Természetesen kemény munka árán jutottak el idáig a diákok, de kitartottak, és nem volt hiába.
Idézném Bagira, a fekete párduc szereplőjének, Dudás Nikolettnek a médiának adott nyilatkozatát.
„ „Az utolsó két hét az nagyon nehéz volt, mivel nap mint nap próbáltunk, és úgy igyekeztünk dolgozni, mint az igazi színészek, mindenki a lelkét is beleadta, hogy nagyon jó legyen.”


Markovic Radmila