M. Fehérvári Judit: Utazás - Szabad asszociációk Kelebi Kiss István azonos című versére

Kelebi Kiss István



Utazás


Ez a szoba menedékhely, ide
csónakázás helyett vackolom
be magam, pedig valójában ott állok
a halastóban. Anyám tarka ruhában,
a töltésről hívogat, mosolya pihetoll,
fölszáll és megakad a panel repedésében.
Megérkezett. Csupán az anyák
képesek ilyesmire, átszelni az időt.
Apámat nem látom, pedig itt van ő is,
talán a szemközti fa kérge alatt s onnan
óv évtizedek óta. Tavaszonként
fölfújja a lombokat, s én bőröm
léggömbkosarából nézem a tájat,
s amíg a Nap és az elhagyott
tanya libikókázik a horizonton, leszállok ide.
Nem tudok egyszerre a panelházak ezer
szemébe nézni. Arra gondolok,
mihez kezdene itt Odüsszeusz.




Utazás


Szabad asszociációk Kelebi Kiss István azonos című versére


Ez a szoba az útitársam, van, hogy elbeszélgetünk.
Megszentelt falaival meg-megnyugtat, ha néha elfeled a kegyelem.
Ilyenkor elárultan beülök egy sarokba, s eszembe jut Anyám…
Kisiskolásként egy négyesért órákat térdepeltetett a konyhai kövön
az előre odakészített kukoricát szétszórva szortírozta ocsúgyanús lábaim elé.
Most ez a szoba az útitársam. És legbelső titkaink osztjuk meg egymással.
Ismer. Ismerem.
Valahol a város másik végén pedig újjáépült a szülőházam, de semmi sem
az enyém belőle, csak a betonalap rejtette föld, mely gyermekkorom elpusztult
cicáinak és kutyáinak temetője, de erről mit sem tud a jelenkori Odüsszeusz,
aki amerikai módra új otthont húzott arra a helyre, nekem pedig megmaradt ez a szoba,
meg a másik, s mindaz, ami az otthonom, és különös módon őrzi Anyám illatát is,
ki életében egyetlen egyszer járt itt, s a dédmamától itt maradt nefelejcses bögrében
sem altat már többé tejet, mert ki tudja, ott fönt, mit reggeliznek az égiek?!
Igaz, éjjel sem szorongatják vánkosuk álomra és feledésre várva…
Anyámnak tehát már nincsen szobája.
De azért képes átszelni az időt, s néha leröppen hozzám csupaszon, akár a tojásból
kikelt madár, s vidáman csivitel, boldogságban úszva üdvözli a reggelt.
Míg itt volt, sohasem tett ilyet, csak hallgatott, megsértődött, máskor harsányan kacagott,
vagy könnyeivel duzzasztotta az utca végi kereszteződést, s messzire rúgott minden csónakot,
ha át szerettem volna kelni egy másik térbe én.