Kádár Sára Hajnalka: Lélektől lélekig



A logikus szemlélet híve voltam mindig, a kételkedők, a racionálisan gondolkodók táborába tartoztam, nem fogadtam el légből kapott érveléseket. Általában a dolgok tudományos megközelítése érdekelt. Megvallom, gyakran egyfajta  vágyódással  elegy irigységgel tekintgettem a másik táborba, akiknek hite mindenre magyarázattal szolgált, s könnyebben elfogadták a megérthetetlent.  
Nem, nem  vagyok istentagadó, csupán az állandóan ismételt, gyakran érthetetlenségbe burkolódzó magyarázatok riasztottak.  Ám a tudományok valamilyen fokú  ismeretében  arra  is rájöttem, hogy a világmindenséget valami felsőbb erő irányítja.  Hiszen világunk legapróbb lénye is csodálatosan tervezett, bámulatosan pontos, legyen az  akár  egy hópehely  szerkezete is. Jó, evolúció is létezik, alakulás, változás, fejlődés. De az a precizitás, ahogyan földi világunk müködik nem lehet csupán az egysejtűek lassú fejlődésének az eredménye.  
Mondom, kétkedve fogadtam minden természetfölötti magyarázatot, amíg…
Édesapám ágynak esett, semmilyen ételt nem vett magához, egy-egy korty vizet ivott csupán hetek óta.  Soha nem panaszkodott fájdalomra, betegségre, tán ezért is véltem örökéletűnek, s még ekkor se gondoltam arra, hogy  eltávozhat  erről  a  világról. Óriási szeretettel kötődtünk egymáshoz. Többnyire aludt, de amikor  hozzá mentem, kinyitotta a szemét, megtört fénye ragyogott, s biztatott elgyengült hangján. Látta  küszködésem  a könnyeimmel, érezte a kezem remegését, ahogyan óvatosan fogtam az övét. Utána megnyugodva újból álomba szenderült. Nehezen értekeztünk, a háborúban légnyomástól károsodott a hallása, már alig értette a beszédet, de szájról olvasta le mondanivalónkat. 
A bajt tetőzte, hogy én is ágynak estem, gerincsérvem miatt alig bírtam felállni, ülni. Naponta telefonon érdeklődtem szeretett édesapám felől. Aztán egyszer megkértem édesanyám a telefonon, hogy tegye apám füléhez a készüléket,– s mivel nem érti meg a beszédet - mondja meg neki, hogy én vagyok az, hallani szeretném a hangját. 
S akkor beleszólt ő végtelen szeretettel, féltéssel ’’Bocsáss meg, drága leánykám, ne haragudj reám’’.
Ennyit mondott. Rettenetes érzés kerített hatalmába, búcsúzik tőlem, az élettől, és még tőlem kér elnézést azért, mert bánatot okoz nekem ezzel. 
Valami kényszer űzött, erős csillapítókat szedtem be, hogy hozzá mehessek. Öltözködni kezdtem. Erősnek éreztem magam, a derekam se fájt már.
 S akkor hirtelen furcsa szívnyilallások, megnevezhetetlen félelem, szorongás tört rám. Pár percig tartott csupán. Alig múlt el, megcsörrent a telefonom. Édesapám meghalt pár perccel azelőtt, a szíve feladta a küzdelmet. 
Leültem, s láttam magam előtt őt.
Abban a pillanatban ért a szívfájdalom, a  rettenet, amikor ő haldokolt. Halálakor tudatunk összekapcsolódott, lélektől lélekig üzent nekem.  
Édesapám utolsó telepatikus üzenete volt ez egy olyan csatornán, amelyre a tudománynak sincs magyarázata. 


5 megjegyzés :

  1. Nagy empátiával olvastam fájó visszaemlékezésedet.
    A cím, amit adtál írásodnak, Tóth Árpád egyik versének, kötetének címe. nagyon ismert, és nagyon kapcsolódik hozzá, azt hiszem, utalni kéne erre, ha már ezt a címet választottad.
    Üdvözöllek
    Irén

    VálaszTörlés
  2. Igen. Az ember akit nagyon szeret, azzal lelki kapcsolatban van. Egyetértek Haász Irénnel
    Gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Milla, puszillak.

      Törlés
    2. Kedves Irén, köszönöm , hogy olvastál. A cím tulajdonképpen a telepátia lényegére utal''Egy parapszichológus szerint a telepátia egy lélektől- lélekig eljutó információs csomag, … egy olyan képesség, amelynek köszönhetően egy ember NEM az érzékszervein keresztül, NEM logikai következtetés útján értesül egy távoli személy érzéseiről, gondolatairól, hanem egy olyan csatornán, amelyre a tudománynak abszolút nincs magyarázata. A Tóth Árpád versének a témája a magány, a távolság megöli az emberi kapcsolatokat. szerintem a novella magáért beszél, semmi köze a vershez.

      Törlés