Hitem, mit tennem kellett volna
valami légüres fehérbe zuhant,
elakartam kapni a tódult tavaszt
hogy nyílló látomás kápolnájába avassalak.
Festett éjezüst lépteim hangja mégis elakadt
csak fáradt faágról csordult hangból,
éreztem olykor,a cseppenő szavad
melynek imája,mégis téli ronggyá szakadt.
Foltoztam az idő hópelyhébe varrt
ékesen rendült,hófedte lázamat,
a rianó álmot,a remélt szállakat
mi a végén, gubancolt,pőre könnyé hasadt.
Álmodni akartalak!
Átfesteni az összes belőled zudúló nyers árnyakat.
Finomítani hideg színeitől,
az egymás felé soha elnem indult vágyakat.
Csak egymásnak festettünk!
S lelkünk vásznára ragadt
egy soha megnem lépett gondolat.
Érzed?-
A kövek páratlan havas magánya érinti,
az ecsetünkkel szétkent hófedte álmokat.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése