Köves úton botorkálok,
utam végén mély az árok.
Csillagtalan éjszakában
a természet templomában
hasztalan küldöm fohászom.
Nem találok kegyelemre,
kín feszít fel feszületre.
Villámfény jelzi az irányt,
kaján Sátán árokba ránt.
Vihar süvölt fejem felett,
szél takarja be testemet.
Porból lettem, porrá leszek,
lelkem száll a felhők felett,
kopogtat a menny ajtaján,
angyalom beenged talán.
Kövek között botorkálok,
sebes lábbal meg-, megállok,
helyes utat nem találok,
gyötörnek a gonosz álmok.
utam végén mély az árok.
Csillagtalan éjszakában
a természet templomában
hasztalan küldöm fohászom.
Nem találok kegyelemre,
kín feszít fel feszületre.
Villámfény jelzi az irányt,
kaján Sátán árokba ránt.
Vihar süvölt fejem felett,
szél takarja be testemet.
Porból lettem, porrá leszek,
lelkem száll a felhők felett,
kopogtat a menny ajtaján,
angyalom beenged talán.
Kövek között botorkálok,
sebes lábbal meg-, megállok,
helyes utat nem találok,
gyötörnek a gonosz álmok.
Az útkereső ember fohászkodása; kínjai naponta megviselik, az elbukásai ellenére ápolja magában reményét: élete talán mégis kedvezően ítéltetik meg. Átérezhető vívódásról írtál, kedves Sarolta.
VálaszTörlés