Poros útra köd szitál,
léptem nyomán tapad a sár.
Hideg húz kezemre kesztyűt,
mintája vörös-tarka rajz.
Dérgyöngyfüzér ölében,
pocsolyán ringó falevél.
Gerince súly alatt roppan,
utolsót int, fél, jön a tél.
Kecses tánca véget ér,
aranyló színe sápadt rég.
Szomorkás napon álmodom,
elbúcsúzom a vágyaktól.
Kép: Pintér András fotója
Szépen kötötted össze a falevél félelmét saját szomorúságoddal, Ildi. Már a kezdet jó, a léted-lépted nyomán ragadós sárral. A második versszakban a fél után mindenképp tennék írásjelet; igazából a vesszőt kevésnek érezném, mert a félelmet főként a tél, az elmúlás indokolja: így vagy gondolatjelet vagy kettőspontot tennék a fél után. (De végül is te döntesz.) A kép is jó: még eleven, égő a levél, de érezzük, az őt körülvevő, kavicsforma mécsesét hamarosan belepi a hó. :)
VálaszTörlésKöszönöm a véleményed, és a tanácsod, Gábor. Minden ellenvetés nélkül el is fogadtam a javaslatod, a kettőspontot éreztem jobbnak, így a fűzfámon már arra is javítottam. :)
TörlésÖrülök, hogy tetszik a kép. Andrásnak nagyon jó "szeme van" a szép természeti képekhez, s látod, gyakran hozom is őket az írásaim mellett. Hozzá teszem, szerintem igazi, önálló alkotásként is megállják a helyüket. :)
Kedves Ildi.
VálaszTörlésIgen jól sikerült munka, gratulálok.
Szeretettel.
gyuri
Kedves Gyuri !
TörlésNagyon köszönöm véleményed, örülök, hogy tetszett.
Viszontszeretettel:
Ildi
Szerintem is remekbe szabott lett, a váratlan szóhasználat és szófűzés révén leginkább. üdv.: Árpi
VálaszTörlésKÖszönöm, kedves Árpi, örülök, hogy így látod ! :)
Törlés