Múltunk emlékei nosztalgiák,
jelen bánatunkat vigasztalják.
Sikereink, kudarcaink tanácsai
jövendőnk ismeretlen arcai.
rövid életünk jövő-ígéret,
vágyak, tervek, sok igézet,
tettekre sarkalló végzet.
Utunk tövises, virágos,
átkozott vagy talán áldott,
irányítják imák és ármányok.
Ismeretlen, bizonytalan,
mégis megyünk, de halkabban,
repít minket a félelem,
mi lesz velem, mi lesz velem?
Bizonyosság csak a halál,
Ő mindenkire rátalál.
Mivel ez a bizonyosság mindenkire vár, nem mindegy, milyen előzmények után jutunk el addig, kedves Sarolta. Adunk-e lendítőt, továbbadni valót a velünk élőknek, utódainknak, vagy sem. Adjunk! S az lenne jó, ha nem a félsz repítene, sohasem. :)
VálaszTörlésA példamutató élet emberi kötelesség lenne, de sajnos nem így valósul meg.
VálaszTörlésA halál - ha közeli - félelmet kelt az emberben, de vágyódni is lehet érte, ha hosszú szenvedéssel lehet csak "kiérdemelni" - irigylem azokat, akik gyorsan, balesetben vagy álmukban halnak meg - persze nem fiatalon.
Az életet eldobni nincs jogunk - kaptuk - de a szenvedés csábít rrá, hogy vessünk véget. Én gyakran gondolok rá, de nem szeretnék szégyent hozni vele szeretteimre.
Ahogy egy Kant-féle idézetben olvasható: az ember az én fogalmát el tudja képzelni - s ez felülemeli őt minden más bolygón élő lény fölé. Nos, valóban ettől olyan rejtelmes és kalandos tud lenni minden ember élete, feltéve, hogy meg tudja azt jól élni. Jó meglátást tükröző vers.
VálaszTörlésIgazad van, mindenkit elér, azt szoktam mondai, hogy nem mindegy mikor, és hogyan. :)
VálaszTörlés