Az ügyetlen ember
egyszerű tevékenysége
gyakran sikertelen.
Elejt vagy feldönt tárgyakat,
környezete ezen kacag,
pedig az ügyetlenség betegség,
egyfajta fogyatékosság,
örökölt vagy oka az öregség,
méltó szánalomra.
A bohóc számdékoltan ügyetlen,
célja, nevessenek rajta,
ezért csetlik-botlik,
felkel, majd elesik.
Nem könnyű akartan ügyetlenkedni,
ha sikeres, tapsot érdemelni.
Aki ügyetlen, magányos,
a nevetés számára átkos,
félénkké teszi,
nevetés helyett segítsünk neki!
Hinnénk: ha tudunk magunkon nevetni, fel sem vesszük, ha mások mulatnak esetlenkedésünkön, vagy mint írod, Sarolta: az ügyetlenségeken. Ámde nem így van, mint megénekelte egy remek szerző, Rostand: "...magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!" A gúnyt kevesen viselik el jól. Ingyen szórakozni (némelyeknek) jobban eshet, segíteni már fáradságába kerül a környezetnek. - Szerencsére sok a kivétel.
VálaszTörlésAzt hiszem, az ember önmagán is csak utólag tud nevetni, másokon azonnal és szívesen. Már gyerekek is szeretnek csúfolódni a gyengébbeken, ez sajnos negatív emberi jellemvonás.
VálaszTörlésRostand valóban frappánsul megfogalmazta ezt hőse, Cyrano orrával kapcsolatban.
Nem tehetek róla, de sose szerettem a bohócos mutatványokat. Gyerekként se tudtam nevetni rajta, és felnőttként sem lettem más e téren. Mindig végtelen szomorúság, és szánalom kerített hatalmába, az emberi ügyetlenségen, tehetetlenségen nem tudok nevetni. Talán ezért sem szeretem a kabarét, mint műfajt sem régi, sem megújult formájában. De sose tudtam megnézi a kész átverés típusú műsorokat sem. Ezt juttatta eszembe versed, Sári ! :)
VálaszTörlés