Ha csöndbe burkolózunk,
félünk.
Mert a csöndtől félünk.
Nem tudjuk hallgatni a csöndet,
türelmetlenek lettünk –:
ez nem éri meg.
Ha azt a parancsot kapnánk,
üljünk le magunkkal, a csöndben:
megőrülnénk magunktól, döbbenten…
Ha nem szólít valaki és nem zörög semmi,
mintha nem is testünk szolgálna,
hanem a testünket mi.
(Gyors e felismerés,
naponta egyszer ajánlott!)
(Pápa, 2014. november 15.)
Legalább a felismerés nyomán kell, hogy tegyünk az értelmes létért. Hogy a csend ne félelemkeltő legyen, hanem segítsen, inspiráljon, testünk pedig "örömmel" szolgáljon! @-)
VálaszTörlésAzt veszem észre, hogy az egyre fiatalabb generációkra e fenti költemény fokozottan igaz, sajnos ez a high-tech világ nem igazán tolerálja a csendet. Éppen ezért nagyon igaz, amit írsz, kedves Gábor!
VálaszTörlés