(Öreganyám mesélte részletenként Ábris Zsiga történetét. Téli estéken a rokka kerekét serényen forgatva, vagy az osztováta* előtt ülve beszélt mindenféléről, de előbb-utóbb rátért Zsiga történetére. Erősen a szívéhez nőtt ez valamiért – lehet, saját maga volt a történet egyik szereplője...)
-.-
Hárman voltak testvérek – két leány és egy fiú. A fiú - Józsi - mostanában végezte el az erdészeti technikumot, a leányok: Eszter és Bella még alig fejeztek az iskolával. Velük élt özvegy sógornőjük is karon ülő gyermekével.
Apjuk, Ábris Zsiga a falu kocsmárosa szigorú ember, nem sok belátással a mások hibáival szemben, még a felesége Anna sem bírta jobb belátásra bírni, ha valamit elhatározott…
-.-
- Jössz-e hozzám, vagy sem? – állt szembe Józsi a kocsmáros lányával, Katával.
- Erre mit mondjak?
- Mondd, hogy igen!
- Iiiiigen!
No, így jöttek össze Kata, a kovács Máté lánya meg Józsi, a fiatal erdész. Lakodalom is volt. Nem is akármilyen! Fél falu jelen volt. Jól indult a közös életük, házat építettek a rokonság segítségével, s be is rendezték ügyesen – félév se telt, és Kata áldott állapotba került.
A medve azonban közbelépett. Mondhatnám úgy is, hogy közelebb lépett, mint amennyi még elég lett volna a megmaradáshoz.
- Szegény Kata! Ilyen fiatalon megözvegyülni, növekvő élettel a szíve alatt! – révézeteskedtek* a vének.
- Hamar megvigasztalódik, meglátjátok! – rosszmájúskodott egyikük.
Nem volt azonban igazuk a huhogóknak, mert Józsi családja nem hagyta magára. A temetés után Ábris Zsiga összevont szemöldökkel maga elé hívatta Katát és rámordult, hogy üljön le vele szemben az asztal mellé.
- A házatokat kiadjuk valakinek, s te ideköltözöl hozzánk. Itt meg lesz mindened, ami kell. Lakhatsz a gyerekkel majd az elsőházban, eszel a mi asztalunknál. A pénzt, amit a bérlőtől kapsz, beteszed a takarékba a gyerek nevére. A tanító úr már érdeklődött is.
Máté nem szólott bele, nem volt tehetsége a házába fogadni megözvegyült lányát. A kovácsműhely mögött egyetlen szobája nem tűnt alkalmasnak.
Így Kata az apósa házába költözött, s hamarosan megszületett kicsi fia. Jól berendezkedett a tisztaszobában, s ő derekasan kivette a részét a házi munkából, kijárt a mezőre, segített az állatokat gondozni. Mikor nem akadt dolga, leült az ablak elé és kézimunkázott, vagy javította a háziak ruháit. Ügyes kezei voltak…
-.-
„Megnőtt már a mi lányunk
Ne csak enni, inni járjon minálunk”
Eszter és Bella már nagylányok lettek és fiúk kezdtek a házhoz járni. Előbb alig serkedő bajuszúak, majd meglettebb legények is. De amikor megjelent Dezső, a többi legénynek nem nőtt többét babér. Választani ugyan nem akart, vagy nem tudott Eszter és Bella között, de mind a kettő nagyon szívesen vette az udvarlását. Jó kedvű, jó beszédű, udvarias gyerek volt Dezső, pedig özvegy édesanyja egyedül nevelte, s a birtokocska minden gondját megosztotta vele a nehéz napi munkával egyetemben. Szorgalmas munkabírását apjától, kit egy kidőlt fa csapott agyon, s a mindig válaszra kész fürge észjárását anyjától örökölte.
Nem létezett olyan téma, amihez nem tudott volna hozzászólni, legyen az repcetermesztés, vadászat, vagy akár ipari dolgok, „városi” ügyek, de a tréfák, adomák sem hozták zavarba. Szikrázott a levegő körülöttük, mikor hárman összetalálkoztak. Nagyokat kacagtak, Anna néni, a lányok anyja csak hallgatta őket a sarokból.
- A nagy jókedvnek sírás a vége! – jegyezte meg nem egyszer.
Neki lett igaza. A sok évődésből végül is sértődés lett. A két leány egymás fejéhez vágott mindenféle bántó, sértő dolgot. Kiabálás, veszekedés hangja töltötte be a házat. Ábris Zsiga az istállóból rohant be a házba, gondolván, valami szerencsétlenség történhetett.
- Csönd! – harsogta, ahogy belépve rájött, miről is van szó.
A szobában egy pisszre csend lett. A lányok megszeppenve, Dezső csodálkozva hallgatott, Kata lehajtott fejjel folytatta a varrást, csak Anna szólalt meg halkan.
- Felbosszantottátok apátokat. Kellett ez nektek?
Ábris Zsiga dühösen nézett egyikről a másikra.
- Te vagy a főkolompos! – fordult Dezső felé – Csak hitegeted őket, hogy nem tudják hányadán állnak veled. Döntsd el végre, mit akarsz!
- Döntöttem! - szólott a legény, s odalépett Kata elé.
Csönd lett, hogy még azt is hallhatták, hogyan szövi a pók a hálóját.
- Fogd meg a kezét szaladgáló kicsi fiacskádnak, s gyere, menjünk!
Kata felállott, a kézmunkáját a kezéből lerakta az ablak talpára, s mint egy alvajáró megindult Dezső után. Csak nézték a házban lévők megkukulva. Csak amikor hármójuk után becsapódott az utcai kapu, akkor tört ki Ábris Zsigából a természet.
- Menjetek, vissza se gyertek, de még a kelengyéért sem! Innen a házból ki nem visztek semmit!
Nem válaszoltak csak mentek az úton, amíg Dezső házához nem értek. Az édesanyja éppen a tehenet fejte. Dezső megállott az istálló ajtajában, s megvárta, amíg az édesanyja végzett.
*- osztováta - szövőszék
- révézeteskedik - rémüldözik
Nagyon jó történetet hoztál, kedves Szabolcs! Biztosan remek mesélő volt öreganyád, de te is megragadóan adtad elő a nem akármilyen históriát! (o) (Egy elírásra felhívnám a figyelmed, a tizedik sorban a "kocsmáros" helyett "kovács" lenne helyes; saját példányodon kijavíthatod.)
VálaszTörlésRemek történet, kedves Szabolcs, szokás szerint kíváncsian várom a folytatást.
VálaszTörlésKedves Gábor! Köszönöm a véleményedet és a figyelmedet. (Javítottam nálam, itt marad a hiba, de legközelebb majd jobban figyelek).
VálaszTörlésEzek a szereplőim egy már letűnt világ alakjai, de jó rájuk emlékezni.
Üdv: Szabolcs
Tiborom, köszönöm a szavaidat, örvendek, hogy nálam jártál!
VálaszTörlésÜdv: Szabolcs