Változó dátumot,
háromszázhatvanhat napot,
tizenkét hónapot,
négy valós évszakot.
Ezentúl minden jót kívánok
magamnak és másnak,
újszülött babákat az ifjú anyáknak,
békés, csendes halált az elmúlásnak.
Gondok és betegség magától terem,
ezt a jövendőt már régóta ismerem.
Lesz majd boldogság is,
szerelem, barátság,
fizetésemelés, fizetett adósság,
sok-sok szórakozás, játék, fesztiválok,
farsangkor vigasság, lakodalom, bálok.
Rosszat ne várjatok, érkezik magától,
főnöktől, szomszédtól, politizálásból.
Legyünk optimisták, ne csalók, sipisták,
tekintsünk az égre, kisüt a Nap végre,
elszállnak a ködök fentről és fejünkből,
esik elég eső vihar-fellegekből.
Lesz munkánk, és lesz lakásunk,
ha nem, hát vackot találunk,
vagy magunknak- ha kell - sírt ásunk.
Úgy tűnik, így az igazán helyes: mindig csak a jót, a jóra várni. Más kérdés, hogy viszont a rosszra, a baljós eseményekre számítani lehet. A legjobb nyilván az, ha sikerül ezeket megfelelő arányban tartanunk magunkban. Hogy ne csalódjunk nagyon, ne legyünk se rosszkedvűek, se depressziósak, s tudjunk örülni akár csak a napi apróságoknak. - Ilyesféleképpen buzdítom magam is, csodálkozom, hogy sokszor sikerül. - Remélem - versed nyomán bízom is benne -, hogy ezzel a mentalitással élsz te is, kedves Sarolta. :)
VálaszTörlés