Az Alzheimer kór bűvölete végiglengte az egész lakást, mindent elvarázsolt a Wctől a speizig, befurakodott a szekrényekbe a ruhák közé, és eltűnt Jenő kőmerev arcában. Egy kényelmes karszékben ült-még reggel beletették - vélhetően hallotta a verebek csiripelését, érezte a napsugarak simogató melegét, de hogy ebből valójában mit vett észre, azt még az arcán sétáló légy sem tudta volna megmondani.
Jenő, megfellebbezhetetlenül és egyértelműen Alzheimeres volt. Néha valami értelemszerű költözött merev tekintetébe, szemei zavart bizonytalanságban rebbentek és forogtak minden irányba, mint egy tengeralattjáró felbukkanó periszkópja.
Aztán minden visszaállt a régi-mozdulatlan állandóság szintjére. Már a körzeti ápolónő sem járt hozzá a vitamininjekciókat beadni, egyrészt nem volt semmi értelme, meg a család is unta az állandó fizetést.
Jenő, csak úgy egyszerűen volt.
Nem mondott, nem kérdezett, nem voltak örömei, bánatai, hangulatai. Mondhatnám mindenen és mindenkin felülemelkedett.
Még abból az idillikus gyönyörből sem érzett semmit, amit betegsége biztosított számára. Nem is próbált vele senki kapcsolatot teremteni, egyszerűen nem volt, hogy.
Ez állapot már évek hosszú sora óta tartott, el sem tudta senki képzelni, másként is lehetne .Egyszerűen olyan kelléke lett a lakásnak, mint az asztal, vagy a stelázsi.
Az ablak előtt álló cserepes növények közül az egyik kúszónövény indái lassan rátekeredtek Jenőre, a dús levelek közül nézett ki kifejezéstelen szemmel, szinte már a növényhez tartozónak tűnt - beleolvadva a képbe. Csak úgy áradt belőle a tökéletes belső csend.
Az ablak rendszerint nyitva volt, had érje a friss levegő, meg ha mégis ki akarna nézni- hát tehesse.
A szóban forgó délután is szokott helyén múlatta az időt, mikor felesége behozta a teát.
Jenőnek üres volt a széke. Másodpercekkel előbb tűnhetett el, mert a növények levelei még finoman rezegtek. Mindenütt keresték, de nem volt sehol.
Még aznap este párjának feltűnt, hogy a nagylevelű kúszónövény-ami Jenőt már sok héttel ezelőtt benőtte - elképesztően nagy lett. Szárai megvastagodtak, levelei sárgásbarnává váltak. Mikor a közelébe ment-az hajladozni kezdett, valami érthetetlen hullámzás vibrálta be a levegőt, és egy belső-szűkölő remegés kerítette hatalmába.
Már be, sem mert menni a szobába, a növény hatalmasan elfoglalta a teret, ellenséges sziszegése még ajtón keresztül is jól hallatszott.
Jenő, megfellebbezhetetlenül és egyértelműen Alzheimeres volt. Néha valami értelemszerű költözött merev tekintetébe, szemei zavart bizonytalanságban rebbentek és forogtak minden irányba, mint egy tengeralattjáró felbukkanó periszkópja.
Aztán minden visszaállt a régi-mozdulatlan állandóság szintjére. Már a körzeti ápolónő sem járt hozzá a vitamininjekciókat beadni, egyrészt nem volt semmi értelme, meg a család is unta az állandó fizetést.
Jenő, csak úgy egyszerűen volt.
Nem mondott, nem kérdezett, nem voltak örömei, bánatai, hangulatai. Mondhatnám mindenen és mindenkin felülemelkedett.
Még abból az idillikus gyönyörből sem érzett semmit, amit betegsége biztosított számára. Nem is próbált vele senki kapcsolatot teremteni, egyszerűen nem volt, hogy.
Ez állapot már évek hosszú sora óta tartott, el sem tudta senki képzelni, másként is lehetne .Egyszerűen olyan kelléke lett a lakásnak, mint az asztal, vagy a stelázsi.
Az ablak előtt álló cserepes növények közül az egyik kúszónövény indái lassan rátekeredtek Jenőre, a dús levelek közül nézett ki kifejezéstelen szemmel, szinte már a növényhez tartozónak tűnt - beleolvadva a képbe. Csak úgy áradt belőle a tökéletes belső csend.
Az ablak rendszerint nyitva volt, had érje a friss levegő, meg ha mégis ki akarna nézni- hát tehesse.
A szóban forgó délután is szokott helyén múlatta az időt, mikor felesége behozta a teát.
Jenőnek üres volt a széke. Másodpercekkel előbb tűnhetett el, mert a növények levelei még finoman rezegtek. Mindenütt keresték, de nem volt sehol.
Még aznap este párjának feltűnt, hogy a nagylevelű kúszónövény-ami Jenőt már sok héttel ezelőtt benőtte - elképesztően nagy lett. Szárai megvastagodtak, levelei sárgásbarnává váltak. Mikor a közelébe ment-az hajladozni kezdett, valami érthetetlen hullámzás vibrálta be a levegőt, és egy belső-szűkölő remegés kerítette hatalmába.
Már be, sem mert menni a szobába, a növény hatalmasan elfoglalta a teret, ellenséges sziszegése még ajtón keresztül is jól hallatszott.
Kép: Kapolyi György alkotása
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésFrancis2015. december 23. 22:01
TörlésSzegény Jenő, elérte őt, amire senki nem vágyik. De hát, tudjuk, bárkit lekötözhet ez a borzasztó időszakot jelentő betegség. Hogy próbáltál neki ilyen szép el-áttűnéssel segíteni, érthető. A növény viselkedése, ellenséges sziszegése ejt igazából gondolkodóba: vajon a család közönyének szólt volna, hogy vele már próbálkozni sem igyekeztek? Vélem, írásod szereplője híján lehetett annak a humornak, amiről minap olvastam irodalmi hetilapunkban. A kiváló fordító Stanisław Barańczakról, egyébként a lengyel ellenállás jeles alakjáról olvashattuk Spiró György írásában: "élete végén... azzal büszkélkedett, hogy eddig ő bírta a legtovább diagnosztizált Parkinson-kórral a világon." Más kór, de hasonlóan szörnyű. - Írásoddal szépen búcsúztál Jenőtől, Gyuri!
:-d
VálaszTörlésNa, igen...
TörlésHogy egy emberrel mi minden előfordulhat!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám.
gyuri
Valami rendhagyó hiba történt nálam Gábor, mert nem ad ki az oldal, válasz lehetőséget.
VálaszTörlésJenő, fúzionált a növényeikkel, már semmi nem kötötte a megszokott életéhez, így létezett tovább.
Köszönöm, hogy olvastál.
gyuri
Szánom-bánom bűnömet,Gyuri, mert szerintem én voltam a rendhagyó hiba oka. Amikor megírtam hozzászólásomat, hipp-hopp, valamilyen rossz klikkelés miatt eltűnt az egész. Görögtem csak lefelé, sehol nem volt. Aztán bemásoltam a szerencsére elmentett soraimat. És felfedeztem utána az eredeti véleményt. Persze, törlésre került sor. Amikor később visszanéztem az oldalra, meglepve láttam, minek lettem okozója! Hosszú üres tér, mely után jön a következő válasz. :( :)
TörlésEz lett Gábor, de a baj az, hogy nem tudom hogy lehet visszaállítani, az eredeti állapotot.
VálaszTörlésMost, egy nagy fehér mezőt kell, kb. egy métert legörögni, hogy megtaláljam a lecsúszott többit.
gyuri
Ez lett, hiába, na: ami megtörténhet, az meg is történik! Ezen változtatni - egyszerű halandók - nem tudunk, azt hiszem, még kedves főszerk., admin Ildink sem lenne képes rá! Egy javaslatom azért lenne: ne görgesd az egérrel, hanem a jobb szélen állj rá a kurzorral, s húzd le egyszerre a csúszkát! (Bár - ötletem támadt - a hosszú üres tér alján nálam ott a "válasz, törlés" gomb is; mit gondolsz, töröljem le, s akkor talán eltűnik az egész a kihagyással együtt? Az üzenetet pedig újra feltenném. Megér egy kísérletet? :) Veszíteni nem sokat veszíthetünk. Hogy emiatt sikeresen eltűnik a méteres fehér mező? Akik tanácstalankodnának, oda-vissza levelezésünkből csak felfejtenék, mi is történt. :) )
VálaszTörlésÓ Gábor.
VálaszTörlésNe csinálj ebből ügyet, majd jön a vejem, ő sokkal jobban ért hozzá, mint én.
De Ildinek is vázoltam a helyzetet, ő már többször kihúzott a székletből, meglátjuk.
gyuri
Nem csináltam ügyet, csak töröltem, visszaállítottam, s lám, eltűnt a téli üresség! :-)
TörlésHát Gábor, zseniális voltál.
TörlésIlyenkor mindig elképedek, hogy micsoda fafej vagyok Gábor.
De ez, egy fontos státus, ha nem lenne ilyen ember mint én, nem lenne mihez mérni a jókat.
Köszönöm.
gyuri
Sikerrel tréfálkozhatsz, Gyuri, mert hiszen olvashattad, magam sem voltam biztos, hogy az történik majd, amit szeretnék. :) Ha a program nem úgy van megírva, akkor hiába is reméltem volna ezt az eredményt. (Például az "egyszerűen szomorú" szmájli sem jön fel, pedig sok helyen reagál a beírt jelekre. :( ) - Különben meg érdekemben állt, hogy javítsak, különben megszóltak volna a szemlélődők. "Hű, ez a pofa, nem elég hogy megírta véleményét, de még jól hátra is tessékeli a többi hozzászólót; hát mit képzel ez?!" :)
TörlésJenő története szomorúságában nagyon is átélhető, érezhető. Szörnyű dolog,a tudatát lassanként elveszítővel próbálkozni beszélgetéssel. Szélmalomharc... Jobb minél előbb elmúlni, az is fáj, de naponta szembesülni a mindent felejtéssel szerintem még fájóbb.
VálaszTörlésAz ünnep miatt nem tudtam az oldalra jönni, örömmel vettem, hogy Gábor megoldotta a problémát. Valóban ez az egyedüli jó megoldás szerintem is, bár lehetséges, hogy van hely, ahol tudom szerkeszteni a hozzászólásokat, de idő kell megkeresni, és megtapasztalni.
Csevegéseteken jót mosolyogtam, jól is esett lelkemnek. :)
Kedves Ildi.
TörlésNagyon lelket mardosó élmény lehet, végignézni egy értelmes ember "Növénnyé" degradálódását.
Ijesztő, mikor valaki tárgyá pusztul le, de legalább nincs tudatában a katasztrófájának.
Gábor, ügyesen megoldotta a problémát, teljes sikerrel zárult a mutatvány.
Majd, ha lezajlanak az ünnepek, több időd lesz csevegni.Remélem jól sikerült az ünnep.Gondolom, agyon melóztad magad.
gyuri
Frappáns megoldása a "vissza a természethez" elvének. Növénnyé nemesülni, ha már semmi hasznunkat nem venni, mint emberi lénynek.
VálaszTörlésBoldog Ünnepeket!
Szabolcs
Kedves Szabolcs.
TörlésTeljesen igazad van.
(Ha gonoszkodni akarnék, hááát, jó pár embert ismerek, akiket szívesebben látnék, mint növényt............ )
Neked is Boldog Ünnepeket.
gyuri
Aki a virágokat szereti, rossz ember nem lehet. Hogy az embert szerető növény milyen, azt döntse el az olvasó!:) Tetszett. Üdv: Robi
VálaszTörlés