Lúdláb vaníliafagylalttal

 

A havas eső szinte csipkedte az arcomat, dideregve ugrottam be a Fő utcai kis cukrászdába, a kabátom lerázva besiettem a belső helyiségbe, és kutatón körülnézve megnyugodtam. Cili még nincs itt. Beültem a hátsó sarokba, ez volt a szokott helyünk. Mióta megismerkedtünk, minden délben itt találkozunk, röpke háromnegyedórára, mert egy ebédidőnyi idő jut csak mindkettőnknek a légyottra. Tervezgetünk, de nagyon nehéz találni egy közös dátumot, hát még egy közös órát, amikor mind a ketten elszabadulhatunk otthonról, titokban, hazudozva valamit. Most egy egész éjszakát szeretnénk összehozni, de nem sok remény van rá.  Kevesen ücsörögnek itt délben, ahogy körülnézek, rajtam kívül csak egy férfi ül az ablaknál, de az ajtót figyeli rendületlenül, biztosan vár valakire, lehet, hogy ő is titokban randizik. Na, már itt is pincérlány, és hozza a szokásos forró kávémat tejszínnel. Ma a süti helyett diós, vagy mákos kalácsot kérek, ha még maradt reggelről nekik.

Na, végre, megjött! Milyen csinos, kipirosította a hideg havas eső az arcát. Kihúzhatom magam, hogy ilyen csinos nő ül mellém, az ablaknál ülő férfi le sem veszi róla a szemét.  A fogasnál vetkőzik, nekem háttal, de így is jó, szeretem nézni, a szűk farmer kiemeli teste arányosságát, nőiességét. Lerázza nagy sálat, rádobja a kabátjára, aranyszőke haja ráomlik a pulóverére. De jó lenne, ha sikerülne az éjszakát megbeszélnünk. Mi a fenét nézi az a férfi? Talán ismeri?

Na, végre, jön. Milyen édesen tipeg a tűsarkú csizmácskáiban. Felugrok, hogy megcsókoljam, de Cilike leint, csalódottan ülök vissza a helyemre, és várom a magyarázatot, de a pincérnő már az asztalunknál áll, és vár.

- A szokásosat?

- Igen egy kávét, de ma kérek egy lúdlábat vanília fagyalalttal.

- Sajnálom, már nincs fagyi, hidegre fordult az idő.

- Tomi te kértél?

- Csak a kávét. Én kérnék diós, vagy mákos kalácsot és vizet.

- És a hölgy, a kávén kívül?

- Hát akkor csak a lúdlábat, vízzel.

A pincérnő kisiet a pulthoz, összesúgnak a pultos kisasszonnyal.

- Láttad? Itt a nő férje is, az ablaknál ül.

- Lebuktak. A nő úgy tesz, mintha észre sem vette volna férjét. Hogy ebből mi lesz?

- Nem csodálom, hogy megcsalja, az apja lehetne, olyan öreg. A másik pasi csinos és jóképű.

- Lehet, hogy az is nős. Őt nem ismerjük csak innen.

- Szó se róla, a nő ma nagyon csinos, fodrásznál volt, meg kozmetikusnál, és az a narancssárga pulcsi is jól kiemeli a melleit.

- Na, add már azt a kávét, egy diós kalácsot, egy lúdlábat két mentes vizet.

---------------

Intenem kellett volna a pincérlánynak. Na, mindegy, majd kint fizetek. Elmegyek, nem csinálok magamból bohócot, nem rendezek ingyen cirkuszt senkinek Biztosan meglátott, legalábbis a kabátomat megismerhette, de úgy csinál, mintha itt se lennék. Biztosan a szeretője, csak tettetik magukat, hogy munkatársak, és itt csak együtt sütiznek ebédidőben. Milyen kacéran nevetgél, és egészen kivirult. Ezt a kihívó pulcsit nem is láttam még rajta, és a frizurája is új. Öregíti a sok smink. Otthon, nélküle csinosabb. Ezt meg is mondom neki. Kíváncsi leszek, hogy mit mond a mai napról, de akkor kipakolok. Szedheti a holmiját, és mehet a szeretőjéhez. Na, vajon az mennyi ideig bírná vele? Vége lenne az egzotikus nyaralásoknak, a luxusnak, amit csak én nyújthatok neki. Szerelem! Az csak egy mulandó érzés, a jó egzisztencia, anyagi biztonság, luxus, ezek az értékek. Szerelmes a templom egere is lehet! Most látom a csizmája is új. Hát erről beszélek!

- Fizetek kisasszony!

---------------

- Na, végre! Elment!

- Ki ment el?

- Hát a férjem!

- Egek! Ezért hárítottad el az ölelést. Már értem.

- Igen, de ne hidd, hogy ezzel minden el van rendezve. Otthon jön a vallatás, a gyanúsítgatás, a lelki fröccs. Mert én egy hálátlan, önző dög vagyok, aki még egy gyereket sem volt képes szülni. Majd jön a fenyegetés, hogy úgy megyek el ebből a házból, ahogy ide jöttem, egy szál ruhában, egy ócska bőrönddel. Meg van még a bőrönd, nem dobtam ki, ordítja az arcomba majd. Én meg hajtogatom, hogy a féltékenység elvette az eszét, mert minden férfiban a riválist látja, pedig tegnap csak a munkatársammal kiugrottunk az ebédidőben egy kicsit sütizni. Meg fogok sértődni. Azt nem bírja, ha napokig nem szólok hozzá, attól megőrül. Elkezd majd könyörögni, és én megbocsátok neki, és újra szent lesz a béke.

- És az éjszakai randinkat, az egész éjszakait, mikor beszéljük meg?

- Hát az most nem aktuális drágám, ez után az eset után. Sajnos várnunk kell, hogy megnyugodjon, és ne leskelődjön folyton utánam.

- hú, mennünk kell, lejárt az ebédidőnk!

- Tényleg!