Égő parázs talpunk alatt

Hol volt hol nem volt...

mint a mesében

így szólnak rólunk az utódok

mikor már nem leszünk

legendás idők hús-vér tanúi

kiket óv a föld ízlelő csendje

s fejet hajt előttünk

lázadón nap

s ölelő holdkaréj

Egymásnak üzenünk

a sor végtelen

hol semmivé lett mindenség az úr

vállunkon milliónyi 

eresztéke ropog a földnek

mi forgatjuk e tűzforró planétát

egymásra hulltan ősök s utódok

hömpölygő emberöltők jönnek

bölcsőtől sírig kitaposott az út

nélkülük nincs múlt

nélkülünk nincs holnap

hordozzuk a legendát

kéztől kézig

fenn az élők lenn a holtak

Égő parázs talpunk alatt

imára harcra hogy aki él éljen

aki sírba szállt teste porladjon

eszméletünket vérrel

mossák így a századok

emlékezet őrzi a tetteket

s a nevet mit hordtak

kőbe vési az utókor

Ők tanítottak víz felett járni

ahogy Isten járt egykor

szavakat adtak néma szánkba

csönd-illatú virágokból

hogy békét teremtsen

s élt a kifent szónak

hogy védjen ha szólni kell

hitükből hitet érlelőn

forrást fakasztó szikla-mélyből

az ember örök reményét

hogy a csillagokig

egyszer majd felér

Adj esélyt Uram

nekik és nekünk

a mesék ne érjenek véget

maradjon meg az utódok

égre nyíló csillagszemében

az ősök ősei végüzenete

amit ránk hagytak 

mint a hol volt, hol nem volt

Nagy Kalandot

ahogy éltek

Ahogy elmondták nekünk ők

tegnap

holnap

te meséld el...