Tótágast állt a világ,
süket óráin,
szörnyülködöm,
s arra vágyom,
legyek túl az
élet nevű rémálmon.
Szeretem a létet,
tisztelem az embereket:
bölcsességükért,
küzdésükért,
de bosszant:
a kishitűség és gyávaság,
s leplük alatt elkövetett
gazság.
Elfedte előlem az eget:
a patyolatkéken úszó fellegek
alatt kondenzcsíkot húzó
repülők zaja elől a gondolat
fejvesztve menekült.
Szépséget álmodtam:
másféle csodát, közös nevezőre
jutott a világ, nem kellett senki
érdekét védeni, hónapok végén
filléreket sorba állítani,
éltünk csendesen, nem gyötört magány,
friss rügyek fakadtak a fákon. bokrokon,
meggyógyult az idő, kegyes adomány,
a fiatalság önzetlenné vált,
a szótárból kiesett a lap, melyen ez állt:
namajdénmegmutatomneked
hogy egy életre megjegyezd.…
Tótágast állt a világ,
évszázadok óta először
mindenkit önmagává tett;
Testvér, maradj ki voltál,
s lehetsz: testvér.
Szép jövőképet festettél.
VálaszTörlésKöszönöm, Ditta ! :)
Törlés