Bige Szabolcs: Utazások az articsóka körül

Ezt is úgy kezdjük, mint a legtöbb szenzációt, „már a régi rómaiak is…”, De most igazán, már az ókorban is ismerték, és az okos rómaiak az étkezésen kívül gyógynövényként is használták. Afrodiziákumnak tartották, s hogy igazuk volt-e mindenki maga döntse el így utólag. Lucullus asztaláról sem hiányozhatott. Leveléből készített teáját ma is használják sokrétű gyógyhatása mián.

De mi is ez a zöldségféle? Fészkes virágú növény, a tudományos, latin neve: Cynara scolymus L. Ez a név a görög szkolimosz szóból ered, ez valami tüskés dolgot jelen, ami a szúrós fészekpikkejeire utal. Elsősorban a Földközi-tenger nyugati és középső országaiban termesztik, felhasználható részei a bimbók és a zsenge szára.

Neve angolul – arichoke -, az arab“al’qarshuf”-ból. Innen a magyar neve is. Bár érdemes megemlíteni az ugyan ebből a forrásból származó észak olasz nevét is: „articioccolo”. Különben olaszul a neve carciofi.

Theophrastus (Θεόφραστος) görög filozófus és természettudós készített először írásos feljegyzést erről a növényről, majd Dioscorides (Διοσκουρίδης) görög orvos foglalkozik vele kimerítően a De Materia Medica című latinra fordított művében .Goethe is említi, de elmarasztalóan ír róla: ”A parasztok valami bogáncsot esznek, amire azt mondják, hogy zöldség, - na ez az az étel, amit soha sem fogok megszeretni”.

A monda szerint egy gyönyörű leány élt a szüleivel az Égei tengerben levő Kynari szigetén. Zeusz a görög főisten az Olimposzról látogatóban járván testvérénél Poszeidon tengeristennél megpillantotta a szépséges szép leányt, kinek a neve Cynara volt. Mikor az isten deli ifjú képében közeledett hozzá, nem futott el, hanem mosolyogva várta, lépjen közelebb. Zeusz abban a pillanatba beleszeretett, s a lány sem maradt érzéketlen az isten férfias vonzerejével szemben. Zeusz annyira beleszeretett, hogy azt akarta, mindig legyen a közelébe, s ezért aztán, mint istennőt felvitte az Olimposzra. Cynara nagyon örült ennek az isteni ajándéknak, s boldogan elfoglalta helyét a halhatatlanok között. Zeusz azonban, hogy a felesége, tehénszemű Héra gyanakvását fel ne keltse, gyakran volt kénytelen magára hagyni szép kedvesét. Ilyenkor beült trónusába és intézte az istenek ügyes-bajos dolgait, vagy rázta a felhőket, s hajigálta földre a villámait így félemlítve meg az engedetlenkedő halandókat. Cynara ilyenkor egyedül érezte magát és elfogta a honvágy szülőhazája, s édesanyja után. Olyan nagyon vágyakozott otthonát újra látni, hogy odalett az étvágya is, s már az istenek eledele, az ambrózia sem kellett neki! Végül gondolt egyet, s leszállt az istenek hegyéről meglátogatni a szüleit. Miután üdvözölte őket, és kicsi idő töltött körükben, észrevétlenül visszament az Olimposzra, de Zeusz gyanút fogott, a lány megváltozott magatartása miatt. Már nem istennőként viselkedett, hanem, mint a földi asszonyok. Zeusz szörnyű haragra gerjedt, s a leányt letaszította a hegyről, vissza a földre, ahol articsókává változtatta, azé a szúrós növénnyé, melynek a levelei úgy lebegnek, inognak a szélben, mint Zeusz állhatatlan szerelmei, és a bimbója közepén, a bimbó szívében olthatatlan szerelem él az elérhetetlen kedves iránt.