Az egyszárnyú kovácsoltvas kapu az egyetlen bejárata a magas téglafallal körülvett, elvadult kertnek.
A fal mentén húzódó, kissé töredezett keskeny gyalogjáró visz a ház főbejáratához. Az épület a kertkapuval szemben, az elvadult kert túloldalán áll. A kétszárnyú, sötétbarna bejárati ajtóhoz három lépcső vezet, a kapualj sötét előteréből indul az emeletre vivő feljáró, ami inkább taszít, mint hívogat.
Mélységes csend, kemény, fehéres-szürke falak, vaskorlát. Ösztönösen szorongani kezd a látogató, majd erőt véve magán, lábujjhegyen elindul felfelé. Olyan érzés keríti hatalmába, hogy mindenünnen figyelik. A levegőben érzi a jeges rosszindulat jelenlétét.
Előrehaladtában folyton maga mögé kénytelen nézni, érzi dohos leheletét, amitől toronymagasra ugrik a szorongás. Idegei pattanásig feszülnek, nem fogja bírni sokáig, futni vagy ordítani fog, a közöny, lélektelenség és halál ráterpeszkedik egész lényére, amitől a tehetetlen kiszolgáltatottság élménye akkora, hogy érinti az elviselhetetlent.
Idegességében elejti kézitáskáját, ami akkorát puffan a vészjósló csendben, mint egy pisztolylövés. Gyorsan, és idegesen felkapja, egész testét kiveri a víz.
A fokok az első emeletre vezettek, egészen kimerült mire felért. A keresztben futó folyosó két vége sűrű félhomályba vész, csak a középső rövid szakasz kap a lépcsőházból némi fényt. A folyosón sorban nyílnak kétszárnyú, magas sötétbarna ajtók. Az első helység széles ablaka az elvadult kertre néz. Jobbra és balra, zárt ajtók.
A szobában nincs semmi, csak két szék, és rozoga asztal. Mindenen áll a por. Szellőzetlen, nehéz levegője kényszeríti a látogatót, nyitott szájjal vegyen lélegzetet.
A baloldali szobába vezető ajtó nem volt bezárva, első érintésre nyekeregve kinyílt. Ott sem volt berendezés, ablakai szintén a kertre nyíltak. A holt, múlt idők, keserű gőzein kívül nem lakott ott semmi. A falakból áradó gonosz megvetés elutasító rezgései elviselhetetlenné dagadtak. A látogató gyorsan visszahátrált a középső szobába, benyitott a másik ajtón.
A kiszáradt ajtózsanérok sikolyát sosem fogja elfelejteni.
A szobában nem volt a szemnek semmi látnivaló, de a feltámadt, halk légvonatban érezte a Pestiskirály kezének érdes érintését, vörös palástjának suhogását vélte hallani, a morfium szagát, Leonóra hideg sóhaját, az alkohol nehéz bűzével vegyítve.
Arcul csapta egy megkeseredett, tönkretett élet minden borzalma és fájdalma, füléig hatoltak e forgatagból kiszakadó szavak, fohászok, nyögések és jajszók.
Rémületében arca elé kapta mindkét kezét, eltakarta szemeit, és kirohant a szobából.
Nekicsapódott az ajtófélfának, homloka felrepedt, de nem érzett semmit.
Agyának zakatoló hangjai elnyomták a külső zajokat, a rémség lelkében támadt hangjait, futott lefelé a kijárat felé.
Végre kijutott a kertkapun, inge izzadtságtól rátapadt, haja kócosan feküdt sápadt homlokán, térdei veszedelmesen gyengék voltak.
De kint volt, boldogságában kiabálni szeretett volna. A kert, és a ház sötét-poros ablakai ridegen, közönnyel néztek a vendég után.
Kép: Kapolyi György alkotása
Látogatás a halált őrző szörnyűséges házban, ahol rettegés fogja el a betérőt, ahol a pestis leheli rá a pusztulás szelét. Írásod, Gyuri, emlékezés Poe-ra, és a viszonylag rövid terjedelem ellenére is mondható: jól éreztetted a félelmetes, borzongtató leírásaival (is) nagy hatású novellista, költő stílusát, művészetét.
VálaszTörlésKedves Gábor.
TörlésKöszönöm a véleményedet, és az olvasásodat.
Megint olyan pontosan értettél, hogy ehhez a kommentedhez, nem is lehet semmi értelmeset mondanom.
Örültem .
gyuri
A Poe novellák hangulatát nagyszerűen hoztad!
VálaszTörlésÜdv: Szabolcs
Kedves Szabolcs.
VálaszTörlésKöszönöm értő soraidat, örülök nekik.
Üdv.
gyuri
Gyuri, írásoddal megidézted Poet, történetét tekintve, de a stílusát tekintve is. Tetszett. :)
VálaszTörlés