Nem kell szólnod, míg csend honol,
átsüt a fény a lombokon,
s eltitkolt könnyeid után
rád könyököl a napsugár.
De szólj, kiálts, ha fáj nagyon,
az élet terhe válladon.
Tudja meg, aki tőrbe csalt,
óriásnak is törpe csak.
S ha szólni, hallgatni se mersz,
az ördögödből isten lesz,
s ítélni fog, ahogy mondta.
Ő mennybe megy, te pokolba.
(Kép: Internet)
Tanulságot megfogalmazó versedben a bajt határozott formában kimutató magatartást ajánlasz, László. A csak nyögdécselő, magának kínlódó ember - véled - csak rosszul járhat. Így látod, s van is benne valami... ;(
VálaszTörlésHallgatni s kiáltani, e két létforma (életösztön) kíséri végig az ember életét, ahogyan sorsa alakul. Jóban és rosszban kedves Francis. Nem lehet kitérni előle. Emberi tartást ez ad mindnyájunknak. Ha csend van körülöttünk, a béke, nyugalom, elégedettség csendje, a csenddel együtt hallgatunk. Ha valami fáj, valami igaztalanság ér, vagy súlyosabb inzultus, minket, vagy másokat, akkor kiáltani kell, ki kell állni igazunkért, az elesettekért. A harmadik a legrosszabb, ha se szólni, se hallgatni nem merünk, gyávaságból, megalkuvásból, zsarolásból, erőszakos fellépéstől. Istenné tesszük ördögünket. Ettől óv a versem alapvetésében. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam...)))
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésEngem most pont nagyon telibe talált, de objektíve is erős versnek találom - köszönöm László! üdv.: Árpád
VálaszTörlésKöszönöm kedves Árpád szavaidat, megértelek, de hidd el hasonló cipőben járunk mindnyájan. Sokszor szorít, sokszor bő. A különbség talán annyi (s ez nem is kevés), melyikünk mikor unja meg, lázad s változtatni akar rajta. Az unja persze félelemmel is helyettesíthető....)))
VálaszTörlés