Vettem is meg nem is

Gyárfás a jól sikerült vásár után betért a fogadóba. Komája, Káruly már ott támasztotta a pultot.
„Mit iszol, komám?” – kérdezte Kálmán, de meg sem várva a feleletet intett a csaposnak, töltené meg a komája poharát, s neki magának is mérjen ki egy pohár bort.
Koccintottak, s megtárgyalták a piaci eseményeket.
„Te Gyárfás, minek rontsuk itt a levegőt? Ehejt lakom a szomszéd utcába, gyere, kóstold meg a tavalyi boromat.”
Így is tettek. Ettek, ittak, kicsit danolásztak, mert átjött a szomszéd is a hegedűjével. Egyszer azt mondja a házigazda: „van nekünk ehejt három szép pipénk*, éppen anyatollasok, nem venné meg valamelyikük?”
Gyárfás rákérdezett gyorsan, hogy mi lenne az ára?
„Egy korsó bor!”
„Állom!” – kiáltja, s indulna is a fogadóba a borért.
„Suva se menj!” – szólott Hegedüs Jóska, a szomszéd, merthogy ez volt a neve is a hegedűsnek – „Van énnekem eladni való borom egész hordóval”.
Erre Gyárfás pénzt adott Hegedüs Jóskának, s az hamarosan meg is jött a borral – egy teli ötliteres fonott korsóval.
„Itt vagyok, hová tegyem!”
„Ide csak az asztalra!” – komendált Gyárfás – „Gazduram meg hozz poharat!”
Az ingyen italra begyűlt még néhány szomszéd, iddogáltak, s egyre hangosodtak, lassan ki is ürült a korsó, Káruly meg az asztalt kezdte verni az öklével, s mérgesen mondogatta:
„Nem adtam azét se azt a tinót annyiét!”
„Mi lett osztán?” – kérdezett rá az egyik szomszéd.
„Mi lett vón? Haza tereltem!”
Gyárfás feleszmélt a hangoskodásra.
„No, én mennék is. Hol vannak azok a pipék?”
„Várj sza! Hozom a létrát a csűrből.”
„Minek a létra?”
„Hogy fölmenjél a gólyafészekhez, ott vagynak a pipék!” – de már futott is kifele az ajtón, a többiek dőltek el a kacagástól.
Gyárfás nem emlékezett rá, hogyan és mikor ért haza, de reggel a felesége kérdésére csak annyit mondott, mint a mesebeli legény, hogy „vettem is meg nem is, hoztam is meg nem is”.


-.-
*pipe - kisliba