Régen

   

Pörög a világ, mint gyors masina.
Valami véges zörgésű üvöltő gép.
Csak az Idő és az Élet mostoha,
Nincs kósza a biztosan világló fény.

A madarak olyanok, mint az emberek:
Fészket raknak s örökkön röpködnek.
Az út örök s visszafordíthatatlan,
Míg rohan az idő, mint egy veszett kappan.

Barátom, idejét sem tudom,
Mikor ittunk együtt egy padon.
Mikor szálltunk magas csillagokba
Az eszmeiség fanyar soraiba bújva,

Mikor csavarogtunk valami időtlen
Megbízhatatlanságban, s árván,
Mint az Istenek, mikor gyújtottunk
Erőtlen dohányra, s valami Messiásra

Várván, ha kellett egymásnak szegeztük fejünk.
Meghalt, tudom régen bölcsességünk:
Belehasítva a végtelen sztrádákba.
Igy rohantunk mi is a halálba,
Akaratlan tűzzel

2014. márc. 3.

Sánta Zsolt