Langyos eső csapdosta a járda köveit, de az emberek nem sokat törődve vele vígan igyekeztek hátizsákkal a hátukon távolabbi céljaik felé. A nagy fedett verandán csak néhányan üldögéltünk a zöldre festett, kecskelábú asztalok mellett. A lécekből összerótt székeket is ugyan ilyen színre festették, s formájuknak köszönhetően kényelmes ülés esett rajtuk ülőpárna nélkül is.
Mélán hallgattam az eső kopogását és bámultam a járdán sietőket, amikor belépett a verandára egy mosolygós arcú férfi, és szó nélkül leült velem szemben az asztal mellé. Kalapjáról csöpögött az esővíz.
- Üdvözlöm! – köszöntöttem, mire barátságos bólintás volt a válasz.
Közben megérkezett a feleségem egy teli tálcával, rajta egy tányér leves, kenyérszeletek, evőeszközök. Letette elém, és fordult is a második fogásért. Észrevette a velem szemben ülő mosolygós embert és halkan megjegyezte:
- Látom, itt a Jani.
Ezzel már el is lépett, én pedig kanalazni kezdtem a levest. A férfi továbbra is mosolyogva nézett, majd hirtelen fölállt és kisietett az esőbe. Szemem sarkából láttam, amint a ház mögött eltűnik.
Kis idő múlva visszatért, és valamit hozott a kezében. Leülve előbbi helyére, összezárt öklét felém nyújtotta. Egy darabig értetlenül néztem rá, majd megértettem, adni akar valamit nekem, és én is kinyújtottam a kezemet feléje, nyitott tenyérrel. Ettől még szélesebb mosoly ömlött szét az arcán, és a tenyerembe tett két zöld diót.
- Nekem? – kérdeztem
Feltartotta egyik ujját. Megértettem, hogy csak az egyik dió az enyém.
- A másik a feleségemé?
Élénk bólogatás volt a válasz.
Mire végeztem a levessel, a feleségem is megérkezett a főzelékkel. Két tányérral hozott. Egyet nekem, és egyet magának. Mikor helyet foglalt ő is, mutattam, mit kapott az asztaltársamtól.
- Nem éhes? – fordult a férfi felé. A női lélek érzékenysége nyilvánult meg ebben a kérdésben.
Erre is élénk bólogatással volt a válasz.
Feleségem elébe tolta a saját főzelékét - melyhez még nem nyúlt - egy szelet kenyeret, evőeszközöket téve a tányér mellé.
A mosolygós ember letört egy darab kenyeret, kanalát belemerítette az ételbe, miközben kalapjáról még most is csöpögött az esővíz, és szemeiből két nagy könnycsepp gördült végig borostás arcán.
A hála könnyei…
Szováta, 2008-06-15
De szép ez a történet! Az emberség nagyon csodás kapcsolódásainak a lenyomata. Érdekes, hogy nem derül ki a helyszín valójában, s az sem, kié is ez a zöld, kecskelábú asztal... Mesteri a tömörítés! Nagyon jó ez, Szabolcs!
VálaszTörlésKedves Ditta!
TörlésÚgy gondoltam, mikor írtam, nem fontos földrajzilag behatárolni a helyet. Bár! Van Szovátán egy Gomba nevű kerthelyiség és én odagondoltam a jelenetet. Hegyvidék és gyakran esik az eső.
Köszönettel a szavaidért: Szabolcs
Megkapó történet, remekül megírva, kedves Szabolcs.
VálaszTörlésÖrülök, Tiborom, hogy tetszett!
TörlésJelenet három szereplővel, kevés szóval. De a rövid leírásban is ott van a megértés, az a jólesően természetes, ám ritkán tapasztalt közvetlen érintkezés, ami írásodban a hétköznapi eseményt megemeli, kedves Szabolcs. -
VálaszTörlésKöszönöm a véleményedet, kedves Gábor!
VálaszTörlésTati.
VálaszTörlésEz, egy kuriózum történet, egy felvillanó kis epizód a való életből.
Nagyszerű írás, el vagyok tőle varázsolva,
gyuri
Örülök, kedves Gyuri, hogy a varázslat hatott rád!
TörlésÜdv: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
VálaszTörlésNekem az írásodon keresztül az emberi jóság árad. Meghatódtam. Nem az a lényeg mit adsz, hanem azt hogyan adod és hogyan viszonozod. Márpedig szeretettel lehet a legjobban megköszönni minden jótettet.
Gratulálok: Mila
Kedves Szabolcs,
VálaszTörlésMilyen megkapó történet, először néztem is, milyen rövidke, de aztán elolvasva, pont annyi amennyivel tökéletes lett, egy vessző sem kellene hozzá, nagyon szép.
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.