Fényes csodát szül
zsongó-zsibongó tavasz,
idő húrján hegedül.
Tükrömben fénykép,
ismerős mosoly, tudom.
Mégis idegenül néz.
Hieroglifák
rendezett sora között
bolyongok képzeletben.
Riba Ildikó: Bolyongok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Kedves Ildi,
VálaszTörlésArra gondoltam a versedet olvasva, hogy mindig jön új és görget minket is magával, amit tegnap ismertem, ma szinte idegen és mégis ugyanaz, mint valami rejtvényféle, amiben állandóan ugyanazt a kérdést látjuk, és a válasz mindig csak hasonló. Megmozgatott, tetszett. Biztos nem ilyesmikre gondoltál amikor megalkottad, de bennem ezt indította el.
Meddig-hová térhetünk vissza a múltba? Képzeletben a legrégibb idők bejárása sem lehetetlen. Elgondolni: honnan eredtünk, kik lehettek őseink, hol-hogyan kezdődött, s folytatódott, történt, hogy most visszagondolhatunk... Úgy hiszem, érzem ezt a hangulatot, melyben az idegenséget észlelted, kedves Ildi! (h)
VálaszTörlésKedves Ildi.
VálaszTörlésKülönleges, érdekes, egyéni költemény.
Nekem tetszett, és amilyen önző vagyok, nekem ez elég.
gyuri
A múltba nézni mindig izgalmas dolog, Ildikó. Rejtelmes bolyongásod közben a képzelet az "idő húrján hegedül " - ez nagyon tetszett, és nagyon találó.
VálaszTörlésIrma