Markovity Radmila: A jóslat-sorozat 6.

A testvérek összetartottak. Szerették egymást. 

Margit volt a legviccesebb, leghuncutabb közülük, de vidám hangulatúak voltak mindhárman.

Veronka titkolta sokáig, hogy tud jósolni kártyából, kávészaccból, de a legtökéletesebben a karácsonykor öntött ólomból megmondta meg egész évre a jövő eseményeit. Pontosan karácsony éjjelén 12 órakor kell ólmot olvasztani, azt egy vízzel tele tányérba fordítani, és a megkeményedett ólomból elmondta, mit tartogat az élet az érdeklődőknek abban az évben.

Egy ilyen karácsony napján mi mentünk karácsonyt köszönteni Gizánkhoz. Csevegtünk, beszélgettünk. Ekkor már Muncurkó sem Muncurkó volt, hanem egyetemista lány. Szeretett Gizánál lenni, mert lánya és veje társaságában gyorsan telt az idő. Anyám különösen a vejkót szerette, aki akkor még szintén egyetemista volt. Ilyen társaságban, jókat nevetgélve folyt a beszélgetés, amikor beállított a szomszéd ember. Ő is karácsonyt jött köszönteni. Egyedül élt, a gyerekei Németországban telepedtek le, a felesége meghalt, és néha napján hol az egyik, hol a másik szomszédban űzte el magányát.

Kedvesen fogadták, leültették, és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Hogy, hogy sem, de szóba jött az ólom öntése, a jóslás.

- Veronka, nekem is megnézné az ólmom, ha kiönteném?

- Persze, csak hozza azt az ólmot, - mondta az anyám.

- Nem lesz az jó! Az ólmot pont éjfélkor kell önteni. Majd jövőre megnézi anyus, - vágtam gyorsan a szavukba.

- Csak öntse ki azt az ólmot, megnézem szívesen, - vágta el a beszélgetés fonalát az anyám.

 Nem sok idő telt el. Sugárzó arccal, hozta az idős szomszéd tányérostól az ólmot.

 Anyus ránézett az emberre, bele nézett a tányérba. megint az emberre vetette tekintetét, de én nem láttam semmi jót az arckifejezéséből. Szerencsétlen ember meg szorongva várta, mit hoz neki a jövő.

  Az anyám felé fordult, és komoly hangon megszólalt.

- Maga ebben az évben meg fog halni. 

Néztem az ember arcát. Elsápadt, az álla elkezdett remegni, szikár alakja kissé meggörnyedt, felállt az asztaltól, köszönés félét mormolt a fogai közül, és elment.

Gizánk hallgatott, a gyerekei is.

- Ugyan anyus! Hogy mondhattad ennek az embernek a szemébe, hogy ebben az évben meghal?! Láttad szegény alig tudott haza menni. Hogy lehetsz ilyen?

- Lányom, ő akarta tudni mi lesz vele. 

- Akkor is!

- Aki nem akarja tudni, ne hozza az ólmot.

- Még az a szerencsénk, hogy csak a barátnőidnek nézed meg az ólmot.

- Megnéztem én a Te barátnődnek is, és megjósoltam, hogy felveszik a Művész Egyesületbe, a férje álláshoz jut, vidéken, elköltöznek egy idő múlva a faluból, és a férje nagy beosztásban fog dolgozni. Így lett?  

- A jóslatod bevált, de ezek mind jó dolgok. Hagyjuk, folytassuk a beszélgetést ott, ahol abba hagytuk. 

A levegőben azért ott maradt valami féle nyomasztó hangulat, oda telepedett a szobára.

Kis idő után hazaballagtunk. Többé nem beszéltünk a jóslásról, de sajnos bevált.

  Lassan elkezdett érdekelni engem is, hogyan kell a kártyát vetni, milyen figura mit jelent az ólomban, annak csínját-bínját igyekeztem megtanulni, de fő erősségem a kávészaccból jövőbe látni. Mellékesen a legjobb barátnőm, Évi egy alkalommal ilyen szeánsz után azt találta mondani.

- Te csak ürügynek használod a csészét, amit közölsz, valahonnan belülről fakad.

- Ne ijesztgess! Azt mondom, amit látok a csészében.

- Persze, hogy azt mondod.

 - A kártyanézést se hagyd ki. Akkor is gondolkodsz, sőt egyszerre egy kerül sorra, majd várni kell, hogy a következőt vedd a kezed alá. Mit gondolsz? Ez miért van?

- Soha sem gondolkodtam rajta.

- Próbálkozom az ólomból megtudni, mit hoz a jövő, de itt anyám utolérhetetlen maradt. Vajmi kevéske érzékem van hozzá.

  Én sem lettem különb az anyukámtól. Egyetlen egyszer, illetve amikor először a kis barátnőm elhozta hozzám a kiöntött ólmot, kérte, nézzem meg, biztos tudok valamit mondani. Beteg a nagymamája, mit mutat neki a planéta.

Nem szívesen álltam rá, mert úgy éreztem nem vagyok biztos a dolgomban, de megnéztem. Kerek perec kijelentettem neki, hogy abban az évben nem csak a nagymamája, de a nagytatája is meghal. Az igazság az, hogy erre utólag kérdezett rám.

- Nem mondtad, Ádus tatával mi lesz.

- Ő is meghal még az év folyamán, - feleltem.

Honnan jött a gondolat, nem tudom, de bizonyára a tudatalattiból bugyogott fel. 

 Barátnőm szemrehányóan, kissé mérgesen megszólalt.

- Miket hordasz itt nekem össze-vissza? Ádus tata egészséges. Neki semmi baja sincs.

- Sajnálom, bár ne lenne igazam.

  Ádus tata Giza mama halála után három hónapra követte a párját. 

Barátnőmnek az óta is állandóan jósolni kell, ha valami problémája akad, de nem csak neki, mindegyik hozzám fordul. Én vagyok az, aki megnyugtatja őket vagy a kártya, vagy a kávés csésze segítségével.

   Úgy néz ki, senki sem viszi tovább a jóslás tudását, mert nincs a családban, aki értene hozzá. Tévedtem, az öcsém lány folytatja a családi örökséget, bár a lányomban is van rá hajlam, de ő nem akar jósolni senkinek sem.