Csak posta voltál,
egy üzenet,
aláírtad a nevedet...
Kőbe még nem vésték soha,
voltodnak nincs még
emlékoszlopa.
Ha erre egyszer sor kerül,
kőbe vésett neved alatt
két évszám jelzi:
ember nyugszik e rögök alatt,
aki itt élt a földön boldogan,
a halál elragadta,
lelke most messze van..
Üzen neked, ki olvasod,
élj örömmel, dolgozz,
szeress, és ne feledd,
az élet rövid - gyorsan vége,
halálod után vár a béke.
Ajándék voltál,
üzenet az életnek,
sokszor leírtad nevedet.
Oszlopon őrzik íme
emlékedet.
Mit üzenhet egy halott emléke? Itt élt, igaz, de az is biztos, hogy nem mindig boldogan. Dolgozott, igen, szeretett, ahogy lehetett, és szinte észre sem vette, hogy ideje gyorsan kitelt. A fel-feltörő békétlenségre utalsz te is, Sarolta, a vég utáni nyugalommal. De minden gond-baj ellenére, milyen igaz: ajándék is volt, s ő szintén vehette annak az életét. Tetszett a versed, Sarolta, bár szerintem címnek inkább az Ajándék lenne jó. :)
VálaszTörlésKedves Gábor!
VálaszTörlésSok ember él köztünk, és élt már korábban, akinek élte nem tekinthető ajándéknak, sőt büntetésnek, hogy közelünkben volt, ártott, bántott...
Az emberek saját -talán boldog- életüket ajándéknak tekinthetik - aki sokat szenved, az nem, bár bennünk van az életösztön, de az életöröm nem feltétlenül.
Mégis igazad van, mert optimista ember vagy, és így kellene látni a világot, és mások és önmagunk örömére élni, ajándékként.
Válaszod elgondolkodtatott, én feleslegesnek érzem magam, és gyakran gondolok arra, nem kellett volna megszületnem /sorsom miatt/ - csak az vigasztal, hogy leszármazottaim boldogok és szeretnek engem és egymást.
köszönöm, értékelésedet.
Sarolta
Nem igyekeztem árnyaltan fogalmazni, Sarolta! Azaz, az életet - s másokét is - megbecsülőkre, tisztelőkre gondolva írtam soraimat. Más kérdés azok megítélése, akik ártottak embertársaiknak. Mert hiszen, például a háborúk kirobbantói, a milliók pusztulásáért felelősek sem támogatók tömegei nélkül cselekedtek; természetesen sok jóra-jobbra való ember is szédült el propaganda, uszítás miatt, illetve mert nem látott túl a közvetlen érdekén, mondhatni: hagyták magukat. Vagyis valamekkora (akármilyen csekély) mértékben ők is részesei a szörnyű következmények előidézésének, tehát életük megrázó momentumai, hogy mit tettek vagy mulasztottak el. Ezzel a realitást próbáltam leírni.
TörlésUgyanígy a kisebb viszályok esetén is, tévedések, félreértések, személyiségünk korlátai miatt mi magunk is nem egyszer hozzájárultunk az indulatok fokozódásához. Ez az, amit sajnos, nem tudunk elkerülni (amivel nem szoktunk szembenézni); tény, az élet kavargását ilyen "kuszaságok" is teszik. Ezt éljük át, ki több, ki kevesebb aktivitással - kisebb-nagyobb ajándékként (vagy egyáltalán nem ajándéknak tetszőn mások számára) -, de szerintem ezt így is kell értékelni. Jó, sikeres, helytelen, hibás, sőt káros "húzásaink" végül hatottak ránk is, többet megtudtunk magunkról is. Valamiképpen így működik az értelem- és érzelemgazdagítás. Így élünk!
Ezért helytelenítem a feleslegesség érzését, s hogy elhibázottnak kellene érezned sorsodat. És nem utolsósorban amiatt a "vigasz" miatt is, amit utódaid kapcsán a végén írtál! Legyél elégedettebb, mert lehetsz is, kedves Sarolta! :)
Köszönöm a kedves és bölcs válaszodat. Tevékeny és vidám voltam, mindent a legjobban akartam, gyakran rosszul sült el, ez fájó emlék,
Törlésezt táplálja a tehetetlenség, amire súlyos betegségek kárhoztatnak.
Meghalt bennem a remény - és mint tudjuk, ez hal meg utoljára.