Mamika!
neked az élet már rabiga.
Nem jár csárdást táncos lábad,
pergő nyelved is elfárad.
Ügyes kezedből leejted,
amit megfogsz, elfelejted
megkeresni, észrevenni hova lett,
képtelenség, gyenge szemed.
Műfogsorod kiesik a tányérba,
kellemetlen, kinevetnek, nem tréfa.
Jaj, hol van a szemüveged?
Ki a vendég? - nem ismered,
kacag rád az unokád, Mamikám!
Vásárolni mégy a boltba,
főznivaló, tudtad volna,
de polcok közt elveszett,
már máshol jár az eszed.
Elszomorít a sok hiba,
visszahúzódsz, mint a csiga.
Hidd el nem tesz jót a magány,
legyél inkább te is vagány.
Hallgass zenét, fejtsél rejtvényt,
szépítsd magad, van még remény,
eljön érted Álomherceg,
bársonyon futnak a percek,
életed nem rabiga,
gyere velem moziba!
Mamika mi vagyunk, szép korúak és fiatalabbak, ragozva: én, te, ő, mi, ti, ők. Aki megéli az időskort, biz tapasztalatként állapíthatja meg a gyengülést, a bizonytalankodást, korából adódó tétova tetteit (akár mosolyt fakasztó eseteit). Javasolod ezzel szemben, Sarolta: ne hagyja el magát senki, legyen mersze vállalni öregebb mivoltát is. Igazad van, így kell tenni. :)
VálaszTörlésÍgy kellene, de már meghal a remény, elfogy az erő - és vele a vidámság és az érdeklődés az áhított örömök iránt.
TörlésKönnyebb meghalni,mint élni őrületbe kerítő szenvedésekkel.