Kapolyi György: Élet

Közvetlenül, a születés utáni, és a halál előtti állapot. Csak erről a rövid, irreverzibilis időszakról szokás nyilatkozni, az ez idő alatt történő eseményekről. Azt ezt megelőző időszakot nem szokás feszegetni, de az életet követő ködös helyzetet, annál inkább. Állítólag, a más világ, ahová kerül az ember, valami olyasmi, ami nem produkálja a valós lét helyszínén tapasztalt igazságtalanságokat, egy testetlen, lebegő időszaka a léleknek.

Az eltűnt évszázadokban, már íródott rengeteg könyv, kinyilatkozás, a távozás utáni helyzetről, amit komolyan is vett az olvasó. Mert nem volt bátorsága belátni, hogy ezek a sorok, egy szintén tájékozatlan ember, szorongásának termékei.

Mert, amit ember tudhat, azt tuja is, amit meg nem, azt sosem fogja megtudni.  A rengeteg de, ha, mert, kataklizmájában, kiváltódott félelem szavai, ezek segélykiáltások.

Súlytalan lebegés, fényben emelkedő lélek, a szeretet, és megértő türelem kavalkádjában feloldódás, valami csodálatos elégtétel, a földi lét nehézségeiért.

A lepusztult, holtra fáradt ego diadala.  Ami biztos, az ember van, aztán nincs.  A többi, gyógyírnak szánt mesébe illő történet.

Az  igazság, hogy siketen és vakon, végigbukdácsoljuk  fizikális létünk sokszor nagyon nehezen járható útját, mire el tudunk tűnni, a függöny mögött.

Ez, a kanossza járás nem lenne olyan kiábrándító, ha nem tennénk egymás számára azzá. Ez, az egyén önértékelésének hibájából adódik. Különbnek, többnek, és értékesebbnek tartjuk magunkat másoknál, bebeszéljük magunknak, hogy a mi igazságunk az igazi. Ezt, ráerőszakoljuk másokra, és kész a baj. Az „Igazság” egy relatív fogalom, legfeljebb, kinek -  kinek igazságáról beszélhetünk. A sors igazsága, merőben más, mint az emberi igazság. De Ő, az erősebb…

Ha ember, az emberekért tett valaha – valamit, azt, elpusztították, és szentként tisztelték emlékét a továbbiakban. Persze, a mártírelismerése után, sem változott semmi. Mindig ugyan abba a gödörbe lépünk, nem tanulván, semmit.

Íme, az ember…

Kép: Kapolyi György alkotása