Űrökkel telő létlapok,
homályba vész múlt és jelen.
Nem tudja már, mi is volt,
s ami volt, miért úgy esett.
Kesergünk: lám, hová jutott –
tudása fantom ismeret.
A demencia az alanynak nem annyira kellemetlen,mint a környezetének. Én gyakran szeretném kikapcsolni az agyamat, feledni a rossz emlékeket, de sajnos inkább a fontosakat feledem. Utam a nagy nihil, a semmi - Adyval egyetértek ilyenkor, és igaz, hogy mégis kell menni, menni Az emlékezet csak addig fontos, amíg pozitív hatása van - főleg fiatalon -de például a tanárnak is, és mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, és feladata van.
Ez így van, ahogy írod, Sarolta. A környezetnek rossz legfőként, hiszen a vele élők szellemi ereje teljében ismerték a beteget. Érdekes egyébként, hogy az emlékezőknek is mi marad meg inkább: a rossz azért őrződik meg nagyobb eséllyel, mert súlyán túl érezzük kellemetlennek, bántónak, a jókat pedig már jelen idejükben sem értékeljük kellőképpen. - Köszönöm hozzászólásodat! (o)
Az ember, él. Létlapjai hiányosak, nem mindig érthetők, Gábor. Bizonyos értelemben összefolyik a volt és a van megléte, hiszen a volt is van, csak más dimenzióban. Egyszerre élünk, oda vissza. Végső soron, ismereteink fantom ismeretek, mert logikusnak hitt elméletein kavalkádját, nevezzük "Tudásnak". Amiről kisül, hogy csak duma, önámítás, fantázia. Tetszett írásod. gyuri
Való igaz, elméleteink, ismereteink láncolatát, halmazát különféleként minősíthetjük, illetve minősítik ismerőseink. És tény: ami volt végül is, annak megcsappanását már életünkben is szomorúan konstatáljuk - mi magunk is. Ha pedig egy velünk élő, elméjében meggyengült, tudatát vesztő társunkra nézünk, mi érzünk helyette "fantom”, helyesebben: valóságos fájdalmat képességei elveszítése miatt. - Köszönöm véleményedet, Gyuri.
A demencia az alanynak nem annyira kellemetlen,mint a környezetének.
VálaszTörlésÉn gyakran szeretném kikapcsolni az agyamat, feledni a rossz emlékeket, de sajnos inkább a fontosakat feledem.
Utam a nagy nihil, a semmi - Adyval egyetértek ilyenkor, és igaz, hogy mégis kell menni, menni
Az emlékezet csak addig fontos, amíg pozitív hatása van - főleg fiatalon -de például a tanárnak is, és mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, és feladata van.
Ez így van, ahogy írod, Sarolta. A környezetnek rossz legfőként, hiszen a vele élők szellemi ereje teljében ismerték a beteget. Érdekes egyébként, hogy az emlékezőknek is mi marad meg inkább: a rossz azért őrződik meg nagyobb eséllyel, mert súlyán túl érezzük kellemetlennek, bántónak, a jókat pedig már jelen idejükben sem értékeljük kellőképpen. - Köszönöm hozzászólásodat! (o)
TörlésAz ember, él. Létlapjai hiányosak, nem mindig érthetők, Gábor.
VálaszTörlésBizonyos értelemben összefolyik a volt és a van megléte, hiszen a volt is van, csak más dimenzióban. Egyszerre élünk, oda vissza.
Végső soron, ismereteink fantom ismeretek, mert logikusnak hitt elméletein kavalkádját, nevezzük "Tudásnak". Amiről kisül, hogy csak duma, önámítás, fantázia.
Tetszett írásod.
gyuri
Való igaz, elméleteink, ismereteink láncolatát, halmazát különféleként minősíthetjük, illetve minősítik ismerőseink. És tény: ami volt végül is, annak megcsappanását már életünkben is szomorúan konstatáljuk - mi magunk is. Ha pedig egy velünk élő, elméjében meggyengült, tudatát vesztő társunkra nézünk, mi érzünk helyette "fantom”, helyesebben: valóságos fájdalmat képességei elveszítése miatt. - Köszönöm véleményedet, Gyuri.
Törlés