Markovity Radmila: A kőkecske titka

Hároméves elmúltam, amikor Kishegyesre kerültem az anyámmal. Belgrádban éltünk. Én magyarul nem tudtam egy kukkot sem. Nem sok idő kellett, hiszen ebben a korban tanulnak meg a gyerekek leghamarabb nyelveket, így én is. Az utcán játszadozva, odahaza a nagymamámmal, és a tőlem nyolc évvel idősebb nagynénémmel, Gizával, csak magyarul beszéltünk.

   Abban az időben a lányok fiúk összejöttek prelóra, az asszonyok, férfiak bandázni jártak egymáshoz. Az összejöveteleket mindég másik családnál tartották. Én azt szerettem, amikor nagymamámra került a sor, akkor nem a mécses égett, hanem a petróleum lámpa, a férfiak dióba kártyáztak, a nők kötöttek, stoppolták az elszakadt harisnyákat, (nekem is volt olyan), és a főtt kukorica kötelezően ott volt az asztalon. Ilyenkor jóízűen falatoztunk belőle.

  Az anyám szerint nekem kilenc órakor az ágyban volt a helyem, hogy ne maradjak egyedül, Giza nagy durcásan otthon vigyázott rám. Szeretett ijesztgeti boszorkányokkal, akik besurrannak macska képében, és ha rá nézek, megbetegszek tőle.

Egy este olyan mézes mázas hangon megkérdezte tőlem.

–Szeretnéd, ha mesélnék ma este neked alvás előtt.

–Boldogan rávágtam: igen

–Most elmesélem neked a kőkecske titkát.

– Kőkecske? Nekünk nem kőből van a kecskénk, és nagymamám feji, mert te nem tudsz semmit sem.

–Olyan buta vagy, mint a kecskénk, amit annya fej. Ez a kecske, amiről mesélek, egy nagy kőből lett kivésve.

–Nincs is kő a faluban, csak por. Úgy száll, hogy megfulladsz tőle.

–Befogod végre a szádat? Vettek követ, és lett kőkecske.

–Befogtam a számat. Mesélj már!

–Egy szót se szólj, amíg mesélek!   Volt a faluban egy nagyon gazdag ember. Összegyűjtött rengeteg pénzt, Azt kivitte a földjére, elásta egy ládával való arannyal, meg rengeteg pénzzel.

–Miért nem vett rajta cukrot?

–Azért, hogy az ilyen maflák, mint te, csodálkozzanak rajta. Ha még egy szót szólsz, itt hagylak, én is elmegyek bandázni, nem maradok itthon vigyázni rád, te kis vakarcs. Most folytatom a mesémet. Azért kellett a kőkecske, mert azt oda tette, ahol elásta a vagyonát.

–A kőkecske vigyázott a vagyonára.

–Vigyázott a fejed búbjára! Azért tette oda, nehogy elfelejtse hova ásta a kincset. Voltál már a határban. Olyan egyenes, egyforma minden felé, biztos nem találta volna meg a kincset a kőkecske nélkül.

–Ez neked mese?

–Várd ki a végét. Isten bizony szájon váglak, ha még egyszer megszólalsz. Nincs még vége. Elutazott a gazdag ember a feleségével nyaralni. Szántás ideje volt. A szomszéd föld gazdája megörült, amikor meglátta a kőkecskét, rátette nyomtatónak az ekére, így jő mályen szánthatott. Ezt tették mások is. Amikor a gazda hazajött, első dolga volt kimenni a földjére. Volt biz meglepetésben része! Alig találta meg a kőkecskét. Visszahúzatta a lovakkal, és kereste a helyét, de bizony a kincs sehogyan sem került elő. 

Látták az emberek, ás rendületlenül mély lyukakat a gazdag ember, rájöttek, keresi a kincset. Nosza, neki. A faluból sokan mentek, ástak, keresték a kincset, de biz azt senki sem találta meg. 

Egy nap eltűnt a kőkecske. Hiába keresték a falubeliek, nem lelték sehol sem. Most figyelj! Minden lyukból pontban éjfélkor lidérc jelent meg. Fénylettek, kócos hajuk égnek állt, csúfak voltak, és jöttek a falu felé. Különösen az ilyen kislányokat szerették elvinni, mint amilyen te vagy -, mondta suttogva. Felkapják, és fénylő ruhájuk alá dugják őket. Elviszik. Senki sem tudja hova tűnnek el, de a gyerekek sem kerülnek elő. Egyedül azokat a gyerekeket nem tudták elvinni, akik a kuckóban feküdtek. Azt ajánlom, eredj a kuckóba. Ott biztonságban leszel. Alhatsz ott is a pokrócon.  Nem fogsz fázni. Melegít a kemence.

–Én itt szeretek aludni, ezen a szalmazsákon. 

–Nálunk nem szalma van az ágyban, hanem kukorica susnya.

 –Ez az ágy nem susog csak Te.  

–A kukoricacsövektől leszedik a védőréteget, az a susnya. Nem láttál még?

–Nem, de gyere te is a kuckóba, elférünk mind a ketten. 

–Eredj csak magad, de ha nekem adod holnap estére a kolbász részed, nem is kell a kuckóban aludnod.

–Oda adom, meg a szalonnát is! 

–Azt edd meg magad. Azt nem kérem. Hallgass csak: Valami fényt láttam, meg zörejt hallottam. Csukd be a szemed és imádkozz.

Remegve becsuktam a szemem. Igaz imádkozni nem tudtam, csak annyit: (Oče naš, koji si u nebesima… Jelentése: Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben) Ezt hajtogatva elaludtam.

  Másnap mondom az anyámnak.

–Taníts meg engem imádkozni, mert elvisznek a kőkecske lidércei.

–Giza, ha még egyszer ijesztgeted ezt a kislányt, egész hónapban te söprögetsz mindenhol.

–Én csak meséltem neki.

–Te ne mesélj neki többet, majd én mesélek. 

Ezentúl nem maradtunk egyedül Gizával, de a lidérceket nem felejtettem el. Egyensúlyozta az anyalelkű mesék sorozata.