Triptichon szürkületben
Aki bújt aki nem megyek
és látom ahogyan a múlt
becsúszik a zugba a kettős
villanyoszlop közé ahol a
hétfejű királylány huszonnégyfejű
sárkányokat eszik és hallom szívem
dobbanását mert lehet az ágyam alatt
lakó fehér egér most jön utánam hogy
felfaljon ha kimerészkedek nem jó
ez a játék hiszen én rettegek és sehol
egy kerítés ami megvédene mikor
kiölti rám kígyónyelvét a jelen
*
Aki bújt aki nem megyek
meglapulok akár a gyíkok a
kert végi moha alatt és hinni
akarom hogy nem esek el a harcban
mert rendíthetetlen vagyok tüdőm
hólyagos ösvényein a levegő most
nem kanyarog néma vagyok akár
a holtak a sírok alatt és elpityeredem
olyan szomorú ez a nap mikor temetőkre
és halálokra gondolok pedig csak
játszunk de ez a bújócska nem
pörgő csiga nem futhatok haza
*
Aki bújt aki nem megyek
olyan vékony vagyok hogy csúfolnak
miatta de cérnametélt testem a két
oszlop között gördül és tudom egy
darabig nem veszik észre hova rejtőztem
pedig gyanús lehetne ez az egyetlen
tárgy a füves-gazos zsákutcában és
hőssé avanzsálom magam csak lenne
már vége ennek a napnak a királylány
fogai már széttépték a tűzokádó testét
és jóllakottan szunyókál mellettem
míg én már moccanni sem merek
M. Fehérvári Judit
Triptichon sötétben
tovaringnak múltidéző
történések akár fáradt nők
csípői az élet terhei alatt
ragyogásuk megsebzik az évek
emlékeim vasra verve hályogos
szemű lassú zsoldosok
hullamerev relikviáim
lehúzzák az évek ami maradt
széthullott mondattöredékek
hallgatásba zárt remények
az irgalom megfáradt
bójái között
*
testem már libenne egy pillanatba
át a kapun hol nincsenek
fájdalomrózsák s a pirosló
ízületeim lendülete megállhatna
akár egy végső pillanat
de nem engedi távozni a jelen
nehéz így élnem
azt hiszem halott a lelkem
és lassan követik sejtjeim
miközben lyukas cilinderből
bűvészként előhúzom az
ég karimáját hintázni rajta verejtékes
*
aki bújt aki nem megyek
botom a könyököm alá tűröm
lehetne akár az ingem de pusztán
a csontjaim kárognak hatvan leszel
megéred nem éred megkaptad az
élettől a kapufád azt vették el
tőled mitől emberré lettél érzed
a repdesés szökellő ritmusát
szárnyaid nem bontod többé
helyed a síkban tűhegyni loccsanás
lelkedben holtak izzanak szüntelen
barkabánba ütközött a jelen
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2022. szeptember 22.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése