M. Fehérvári Judit: Triptichon sötétben

 



 

 

tovaringnak múltidéző

történések akár fáradt nők

csípői az élet terhei alatt

ragyogásuk megsebzik az évek

emlékeim vasra verve hályogos

szemű lassú zsoldosok

 

hullamerev relikviáim

lehúzzák az évek ami maradt

széthullott mondattöredékek

hallgatásba zárt remények

az irgalom megfáradt

bójái között

 

 

*

testem már libenne egy pillanatba

át a kapun hol nincsenek

fájdalomrózsák s  a pirosló

ízületeim lendülete megállhatna

akár egy végső pillanat

de nem engedi távozni a jelen

 

nehéz így élnem

azt hiszem halott a lelkem

és lassan követik sejtjeim

miközben lyukas cilinderből

bűvészként előhúzom az

ég karimáját hintázni rajta verejtékes

 

*

 

aki bújt aki nem megyek

botom a könyököm alá tűröm

lehetne akár az ingem de pusztán

a csontjaim kárognak hatvan leszel

megéred nem éred megkaptad az

élettől a kapufád azt vették el

 

tőled mitől emberré lettél érzed

a repdesés szökellő ritmusát

szárnyaid nem bontod többé

helyed a síkban tűhegyni loccsanás

lelkedben holtak izzanak szüntelen

barkabánba ütközött a jelen


2022.

 

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése