Horváth Lívia: A bűn leánya

Böjtöltem isteni tisztaságom.
Becézett gyermekem
könnyein senki nem aggódott.
A bűn leánya vagy.
Mondta a keserűség- s megriadt.
Úgy véled: szentek sorába
Nem állhatok?
Elrejtem magam.
Isten végtelen édességét
adtam
testem egységét
feláldoztam.
Büszkeségből tán?
Váratlanul hozzád értem.
Szokatlan munka volt.
Hagytál hátra írásokat?
Bűnteher keresztjét
könyörtelen kegyelemre
szántad?
Burkolnád sötétségbe szavad.
Mondd? Kegyelem útja:
Tartoztál – e legjobbak közé?
Lelki könyvem,
országodban oktattad?
Megkezdődött halál szólj:
Sólyom vagy sas képében látomás a fagy?
Utódja harapja csontom.
A bűn leánya vagy!
Izzadság, hőség.
Bőrig ázott kenyérmaradék.
Kereszt függött
szalmazsákom alatt.
Fényűzés volt.
Mondtam: a bűn leánya vagy!
Parancsolsz? Az ördög seregét
kormányozni vágyod?
Korai még- hogy karddal ölj,
bevallom: a bűn leánya vagy!
Gyóntatód, atyád várd,
idegen kínban a véred szívedbe tapad.
Örökre: anyanyelved öltsd fogaid alá.
Nem mondom többet: a bűn leánya vagy!


Horváth Lívia