Dal fakad a szóból

















(András-napi köszöntő)


Bandika...Bandi... András...

életutad hosszát ezzel mérheted
ízlelgetve korok édes örömét,
ahogy anyád ajkán muzsikált neved,
s a napfény törtaranyából éltető
nektárt csöpögtetett harmatos mézzel
lombba-szökő zsendülő tavaszokon.
Mindenki másként máshogyan becézett,
lelkedbe zárva hordtad, ott van ma is
a kölyök, a felnőtt, az ifjú titán.
Belenőtt Bandika az Andrásba is
sok nyárba-szökő mámoros év után.
S ott lesz, ha ősz zörgeti bezárt ajtód    
sikongó viharok közt majd a ködben,
Andrásba hasít fellázadva a szív,
hogy nyugtot leljen ott a kis kölyökben.

Hány becéző hang, mennyi név illetett,
mennyi íz, aroma, dallam, és zene
bújt meg benne, éltetett, ahogy mondták,
míg elfogadtad, vagy küzdtél ellene.
Mert nevet nem választhat az újszülött,
ki jajgatva sír a keresztvíz alatt.
Viselje büszkén minden világra jött,
-legyen Raffael, Timót, Géza, Jakab -
a felszentelt név dicső erényeit,
s tetézze érdemeivel, míg él azt,
hogy méltó legyen ősei nevéhez,
ki bölcsőjétől a sírja felé tart.

Ez a sors vár rád itt halandó ember,
megjelöltettél, nevedet fel ne add,
viseld, s küzdj meg, ha kell mindennap érte,
hogy véredtől legyen a föld gazdagabb,
hirdesse neved, míg boros kupáknak
aranyló cseppjei érctorkunkig hág.

András..........Bandi.............Bandika,

Szívünk veled repes, szánk Vivátot zeng...
Dal fakad a szóból. Tiéd a világ.

4 megjegyzés :