Előttem sziklafal, hátam mögött a tenger,
Így találkozik véges a végtelennel.
Dilemmám egyszerűen egy:
sziklára mászni nem merek,
a tengerben örökre elmerülhetek.
Talán kimentenek,
hajóval a partra visznek,
ott Robinsonként sokáig élhetek
csendes magányomban,
újra teremtett világomban.
Lesz papagájom, kutyám és társam, Péntek,
civilizáció, hírek, pletykák, csak legyintek.
Találok megoldást,
nem vágyom magasra mászni,
nagyot zuhanva - magam halálra zúzni.
Kapaszkodjon csúcsra, aki hatalomra vágyik,
magára maradva társtalanná válik.
Leomlik a szikla, lesodorja a láva,
belevész nyomtalanul az óceánba.
Ez lesz a nagyravágyás átka.
Először azt hittem, kedves Sarolta, végig egy békésen élni akaró ember nézőpontjába helyezkedve írsz, bekalkulálva, hogy rosszindulatúak akár ki is tehetik egy lakatlan szigeten. Ám bizakodásod jele, hogy a civilizáció ártalmairól is szót ejtesz. Aztán a meglepetés: a nagyravágyókról, vesztükről szólsz a végén. Lehet így is írni - egy újrateremtett civil világból a közéletről szólni.
VálaszTörlésKöszönöm értékes, értő értékelésedet.
VálaszTörlésRobinsonként élni - félig jó,mert magány, bár állatok társasága és egy civilizációtól nem megrontott ember barátságát jelenti.
Nem lehet elmenekülni a mai való világból, de nem tanácsos magas sziklára mászni, bár sokan élvezik ezt akkor is, ha gyors, váratlan halál vár rájuk.