Valaki tudja rólam…
Nem bújhatni sehová,
se egy kő alá.
Ha létezel – vagy.
(Azonosítva…?!
Hmm…)
Valaki tudja rólam.
Megvesződött sorsom bújja.
Katonás rendhez jól igazodom, mégis
felkutatják, ha akarják
másodpercnyi múltam.
Mert valaki tudja rólam.
Hogy mit, nem számít.
De ha számít,
kiállhat s kiálthat rólam
akármit.
Hisz valaki tudja rólam is,
ezt váltig állítja;
fejéhez kapva kapja fejébe,
hogy gyanúimat hogy’ gyanítsa.
Így tudnak rólam…
Bámulókat bámulók,
vajon bámulni jobb-e már,
mint tenni bámulnivalót?
Hisz rólam is tudja valaki,
de pont nem azt,
amit igazán kéne.
Ő mondja meg, ki vagyok s lehetek,
s ő dönt felettem – no bár félve.
Az erő-tekintély nem tisztelet,
a jutalom nem lehet büntetés,
csak ott, hol fordítva folynak a dolgok,
hol meghamisítják a tévedést.
A senkik hogyne tudnának rólam.
Hogy mit is? Abszolút nem számít.
De ha számít,
ki állít, kiállít rólam
akármikor
akármit…
(Evolúció…?!
Pff…)
(Pápa, 2015. december elején)
Nagyon aktuális téma ez, mondhatnánk, örök-időszerű. Ám az biztos, hogy választások előtt, azok közeledtével még inkább jelentőségre tesz szert minden tücsök és bogár, és minden ezeknél is rosszabb, amit a fontosabb közéleti szereplésre vállalkozókról összehordhatnak. S ahogy írod, Attila: nem számít, hogy igaz-e. Milyen szomorú is ez... ;(
VálaszTörlésMost és mindig így van - aktuális és veszélyes is.
VálaszTörlésKöszönöm a hozzászólásokat! Igazából, amikor ezt lejegyeztem, éreztem már, hogy meglehetősen időszerű és időtálló sorok lesznek, ami persze nem baj, néha ki kell mondani, le kell írni az akár elcsépelt dolgokat is, ha azok még mindig érvényesek, nem ütötték át teljesen az ingerküszöböket.
VálaszTörlés