Ha holtan kiterítenek,
rám repülnek a verebek.
Ki készít nekem koporsót,
vet puha ágyat, utolsót?
Ki hímez selyem szemfedőt,
talál-e igaz szeretőt?
Ki zárja le szemeimet,
lecsókolva könnyeimet?
Ki hallgat tücsök-hegedűt,
kergeti el a keselyűt?
Lesz-e ki fogában tartva
átviszi a túlsó partra
a sírig tartó szerelmet
szívet gyógyító kegyelmet?
Ki ismeri a kínokat,
ki látogatja síromat?
Gödör mélyére lemerül,
a szivárványra felfeszül.
Ha holtan kiterítenek,
egy igaz emberrel kevesebb.
Kétségtelenül kérdés, hogy halálunkat követően kik állnak sírunknál, mi történik aztán, mi is lesz nélkülünk. Biztosan szereted Nagy László verseit, hogy mintának vetted az egyik emlékezetesét, ahogy versírás nélkül is, mi mindannyian elgondolkodhatunk feltett kérdésein. A te töprengésedre magam csak azt felelhetem (bár nyilván te sem vársz feleletet): reméljük a legjobbakat, még ha erről már nem is lesz tudomásunk... :)
VálaszTörlésKár, hogy senki nem tudta elmondani, mi lesz velünk és a világgal halálunk után, aki hisz az inkarnációban, az sem emlékszik előző életeire.
VálaszTörléslehet, hogy jobb így, deaz is lehet, hogy nem harácsolnák az élvezeteket az emberek, ha nem aza gondolat vezetné őket, hogy életünk csak 1 van, ki kell élvezni.