Voltam neked,
voltál nekem,
voltunk egymásnak
mi ketten,
egy ideig,
de az idő telik.
Vánszorog, vagy illan, tűnik,
velünk nem törődik.
Magam vagyok, te magad vagy,
mindkettőnknek
más társa van, másik,
egy ideig,
de az idő most is telik,
ismétlődik,
minden elölről kezdődik.
Az idő és mi - mintha ez lenne a párhuzamba állítás. És mintha azt sugallná: majd' mindegy is, mikor ki van a másiknak, mert az élet ugyan változatlan körforgásban van, de időnk letelik. Úgy érzem, ezzel az önmagát vigasztaló embert ábrázolod, Sarolta. Valójában legtöbben az egyből sikerült (akár nehezen megtartott) életet vágyjuk ebben a véges időtartamban...
VálaszTörlésRészemről a nehezen megtartott kapcsolatra szavazok - bármilyen forma is legyen az. A család szent, a gyermeket a jövőnek a teljes, békés, jó esetben majdnem , néha harmonikus család neveli. Ez fontos a jövő nemzedékek számára.
Törléssajnos, környezetemben szomorú ellenpéldákat látok.