Titokzatos csendet morajlás zúzza szét
búzatáblák felől keserű kenyér illatát hozza a szél
a napraforgó hűségesen észrevétlen életéért forog
nem sejti, nem tudja mi vár rá majd aratáskor.
Sápadt Hold halványan látszik a kék égen
Nap kergeti, zavarja, senkinek sem kellesz
Közeli patak ugrándozva kineveti gúnyolja
Vénségedre nem szégyenled fitogtatni magad.
Mit tudjátok ti ketten mit hoz éjszakának keserve
Altatódalt dúdoltam a padon fekvőnek
egy falat kenyérét hiába jártam be az eget
Nem pihenek, nem is alszok, keresem a lehetetlent
Nap égeti a lelkeket, patak vize bizony szennyes
a pórnép lent a földön hihetetlenül szenved
Ne gúnyolja, ne piszkálja ne vesse meg senki azt
aki a világ összes népének szívből fakadóan jót akar.
Sápadt égitestünket megszemélyesítve álltál ki a szegényekért fáradók, a sorsukért aggódók mellett, kedves Mila. Soraid bizony földünk népességének túlnyomó részére érvényesek...
VálaszTörlésMegint nagyon emberire, emberközelire sikeredett alkotás, és szerintem ez fontos, egyre fontosabb a mai művekben is. üdv.: Árpád
VálaszTörlés