Amit beteg szíved diktál,
az agyad is felfogja már,
összeszorított ajkad útjukat állja,
kapaszkodik önmagába,
pedig ott lebeg a levegőben,
tudja, érzi, ha kimondja,
beteljesedik…
akarata ellenére ráhúznak
valamit, akármit, nem számít,
mert oda viszik, ahol sötét van,
mert oda viszik, ahol hideg van,
mert oda viszik, ahol csendben
suttog a haldokló virág,
mozdulatlan a levél a fán,
mert amit a szív diktál,
útját állni erőd elszállt.
A szív tudja, az elme is felfogja... És mégis, mégis van még ellenállás... Ezek a gondolatok, kedves Mila, egy kor után (bár mindenkinél máskor van ez) kiűzhetetlenek az emberből... @-)
VálaszTörlésKöszönöm a szavaidat, kedves Frensts.
VálaszTörlésSzeretettel :Mila