Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 1.rész

Kezdet

Több, mint 8 év telt el. Igen kalandos volt. 

Talán minden nő arról álmodik, hogy átélhessen egy nagy szerelmet, és mindenki főként a romantikus érzésekre, és a látványos eseményekre gondol, emésztő érzelmekkel, és szenvedéllyel.

Ez igaz is valamelyest az én történetemben is, csak másként.

Munkát kerestem, mert az eddigiből elegem lett, nagyon sokat dolgoztam, és úgy éreztem ez mindig így is marad, ha nem változtatok. Már éppen arról döntöttem, hogy mégsem keresgélek tovább, és művészeti vonalon kezdek el újra dolgozni, ezért a hirdetésemet le is vettem az álláskeresők honlapjáról, aztán eltelt két hét és megcsörrent a telefonom.

Egy férfihang megkérdezte, elhelyezkedtem-e már, majd találkozót javasolt egy ismert gyorsétteremben.

Miután igent mondtam és elköszöntem, szinte azt sem tudtam hirtelen, hogy miért is hívott ez az ember, de aztán azt gondoltam, hogy nemet később is mondhatok, tehát találkozzunk.

Az első találkozás érdekes volt, mert a fiatalember nyár lévén sortban és papucsban várt, én csinosan, kissé konzervatívan felöltöztem, hosszú nyári fehér szoknya és piros, enyhén dekoltált felsőrész, mint ahogy egy munkamegbeszélésre illik az én mércém szerint.

Hamar a lényeges pontokhoz értünk, átbeszéltük és a próbaidőben is meg tudtunk állapodni, az egész néhány perc volt csupán, nem is tudtam, mennyire vehetem komolyan ezt az egészet, elköszöntünk és én hazamentem a férjemhez, akivel már sok éve egy jónak mondható, nyugodt házasságban éltem.

A munkáltatóm, főnököm, de munkatársam is, szimpatikus volt nekem, de nem mondhattam az ideálomnak, és nem is akartam másként tekinteni rá, hiszen házas voltam és ő is családos ember volt pici gyerekkel, a második gyermeke épp születendőben. 

Ő volt -itt a valóságtól eltérő névvel a továbbiakban- Zsolt.

Itt fontos visszanyúlnom picit a múltba, de csak röviden, mert fontos a későbbi reakciók megértéséhez.

Az én szüleim nem váltak el, remek család voltunk és vagyunk, a szülő-gyerek szál mellett ott van egy nagyon erős baráti vonal, az állandóan jelen lévő szeretet, a kezdetektől meglévő bizalommal. És ami elengedhetetlenül fontos, a mindent átlengő humor, ami nem egyszer átsegített mindannyiunkat sok-sok nehézségen.

Így én, az enyhén molett, nevetős, de komoly fiatal nő, tele hévvel és lelkesedéssel, a nyílt és őszinte lelkivilágommal sehogyan sem tudtam megérteni Zolt, hideg, csendes, érzelmek nélkülinek tűnő habitusát és a távolságtartását.

A munka remekül ment, rengeteget dolgoztunk együtt, sokszor gyalog kellett rengeteg utcát és címet megkeresnünk, de keveset beszélgettünk, főként csak a munkáról váltottunk pár szót, vagy én meséltem ugyan mindenfélét, de ez inkább csak monológ maradt, válaszok nélkül.

Mivel a munkánk nagy része az esti órákban zajlott, én korán jártam be dolgozni a cégtársa irodájának egy kis irodahelyiségébe, ő délután érkezett, aztán elindultunk, ha későn végeztünk, hazavitt, de nem minden alkalommal.

Egy nap nagyon jó eredményt értünk el, amiért rengeteget dolgoztunk és őszinte örömömben odaugrottam és az arcára adtam egy puszit.

Zsolt hátrakapta a fejét, és megdöbbenve nézett rám, én megijedtem és megkérdeztem, hogy miért húzódik el ennyire és miért néz furcsán rám?

Azt válaszolta, hogy erre semmi szükség nincs, otthon sem szoktak puszikat adni egymásnak, akkor itt aztán végképp nem.

-De Zsolt, ha otthon valami öröm ér, akkor azért biztosan megsimogatnak vagy megpusziljátok egymást, nem?

-Nem. –jött a furcsa válasz.

Ezzel ezt a témát le is zártuk.