puha csend alszik a vánkoson,
még néha rólad álmodom.
Magányom árnyéka láthatatlan,
fényfolt játszik az asztalon,
leveledet olvasom.
Magányom árvasága fájdalom,
lombtalan fa a bánatom,
hiányod fáj nagyon.
Magányom feloldom együttléttel,
a feledést új reménnyel,
alkotó eséllyel.
Magányom hajnalra eltemettem,
bánatom végleg temetem,
elmúlt a szerelem.
Átérezhetően írtál a magányról, a felejtésről, kedves Sarolta! Állsz a jövő elébe! :)
VálaszTörlés